Az Európai Unió és tagállamai, valamint nemzetközi partnerei határozottan elítélik Oroszország Ukrajna ellen folytatott „rosszindulatú kibertevékenységét”, amelynek célpontja a ViaSat által üzemeltetett KA-SAT műholdas hálózat volt -jelentette ki Josep Borrell. Az unió kül-és biztonságpolitikai főképviselője elmondta, „ennek azért van jelentősége, mert ez az első alkalom, hogy európai uniós szinten, állami […]

Az adathalászatot nagyipari módszerekkel űzők nem válogatnak, így célkeresztjükbe egyre inkább olyan mikro-, kis- és közepes vállalkozások is kerülnek, amelyek nagy többsége továbbra sincs tisztában azzal, hogy mennyire sérülékenyek az informatikai megoldásaik. A BellResearch legfrissebb kutatása szerint a cégek kétharmadának a biztonságos működésről az informatikai eszközök, valamint a vállalati- és […]

A Nemzetbiztonsági Szakszolgálat Nemzeti Kibervédelmi Intézet arra hívja fel a figyelmet, hogy egyre több az ukrajnai helyzetre hivatkozó, rosszindulatú programot tartalmazó e-mail. A közleményükben azt írták, hogy a „Helyzet az EU ukrajnai határainál” című levéllel támadnak a csalók, az e-mailek küldője látszólag az Európai Bizottság, de valójában káros hivatkozásokat, valamint […]

Gyakran posztol a közösségi médiában a munkájáról, a főnökéről vagy a kollégáiról? Gondolja át, mielőtt túl sok információt osztana meg – a kevesebb néha több, figyelmeztetnek az ESET szakértői. Ne bánjunk gondatlanul a munkahelyi fotókkal! Az irodai fotók – beleértve a home office-t is – kiemelt népszerűségnek örvendenek a közösségi […]

Adattörlő kártevő támadott meg több ukrán szervezetet, több száz számítógép került veszélybe – közölte a szlovák it-biztonsági társaság, az ESET. A vállalat kutatói szerint a HermeticWiper nevű kártevőt szerdán észlelték először, de túlterheléses támadások már hetek óta támadnak banki és kormányzati honlapokat, köztük az ukrán parlamentét és a kijevi külügyminisztériumét. […]

A közösségi médiában gyakran posztoló emberek nemcsak magukat, hanem a munkahelyüket is biztonsági kockázatnak teszik ki az ESET elemzése szerint. Az it-biztonsági cég a károk megelőzésére azt tanácsolja, akkor se osszanak meg túl sok információt az interneten, például a Facebookon vagy az Instagramon a felhasználók, ha segíteni akarnak másoknak vagy […]

Tegnap még tartott a kedden kezdődött kibertámadás az ukrán állami bankok és weboldalak ellen, de már nem akadályozza azok működését. „A támadás több mint egy napja tart, de nem tarthat örökké. Sikerült jelentősen csökkenteni a rosszindulatú hamis forgalom szintjét a vonatkozó hozzáférés-felügyeleti listák korlátozásával és működnek a tisztítóközpontjaink is. Annak […]

Az Apple által kiadott iOS 15.3.1 és macOS Monterey 12.2.1 frissítések megoldanak egy problémát a Safari böngészőben, ami bizonyos körülmények között lehetővé teszi egy káros kód futtatását. Az iPhone és iPad tulajdonosok azonnal telepítsék az iOS 15.3.1 -et, az iMac vagy Macbook számítógépet használók pedig a lehető leghamarabb váltsanak macOS […]

Észak-Korea legalább hét támadást intézett olyan kriptovaluta platformok ellen, amelyek közel 400 millió dollár értékű digitális vagyont „termeltek” tavaly – közölte a Chainalysis blokklánc-elemző cég. Tavaly a felderített észak-koreai hackelések száma négyről hétre nőtt, az ezekből származó hackelések értéke negyven százalékkal nőtt az azt megelőző évhez képest” — áll a […]

A NATO a következő napokban együttműködési megállapodást ír alá Ukrajnával a kibervédelem megerősítése érdekében – jelentette be Jens Stoltenberg a szervezet főtitkára. A főtitkár a közleményben határozottan elítélte, hogy péntekre virradóra ismeretlenek feltörték az ukrán kormány és több minisztérium weboldalát. Megerősítette, hogy a NATO kiberszakértői információt cseréltek a rosszindulatú számítógépes […]