Nagy többséggel jóváhagyta a bukaresti képviselőház hétfőn, hogy a korrupcióellenes ügyészség (DNA) átvizsgálja Daniel Tudorache informatikai eszközeit, a képviselőt bűnrészességgel gyanúsítja a vádhatóság egy – a világjárvány idején lebonyolított – túlárazott közbeszerzéssel kapcsolatban. A DNA október 21-én közölte, hogy bűnvádi eljárást kezdeményezett 56 gyanúsított – köztük a feltételezett bűncselekmény idején […]

A román állam 432,6 millió euróért értékesített frekvenciahasználati engedélyeket mobilszolgáltatóknak 5G-s hálózatok kiépítésére – jelentette be a román távközlési hatóság. A hatóság 400-500 millió euró bevételre számított, miután a négy nagy Romániában működő mobilszolgáltató cég közül három, az Orange, a Vodafone és az RCS&RDS (Digi) jelentkezett a pályázatra. A negyedik […]

Törvénytervezet fogadott el a bukaresti kormány a központi és helyi közigazgatás informatikai rendszereinek védelméről. A törvény szerint megtiltanák majd az orosz gyártmányú vagy Oroszország ellenőrzése alatt álló cégek által gyártott antivírusprogramok használatát. Nicolae Ciuca miniszterelnök a kormányülés elején kifejtette: az utóbbi időben számos román közintézmény vált kibertámadások célpontjává. Szerinte az […]

Közép-Európa két vezető oktatástechnológiai vállalata, a magyar Codecool Kft. és a lengyel Software Development Academy (SDA) egyesíti cégeit, ezzel Európa egyik legnagyobb, digitális készségeket oktató és közvetítő hálózatát hozzák létre – közölte a Codecool. Az egyesítést követően létrejövő digitális készségeket oktató cég nyolc országban – Magyarország, Lengyelország, Románia, Ausztria, Szlovákia, […]

Romániában a könyvtárak csaknem fele bezárt, a könyvtárlátogatók száma pedig harmadára csökkent az utóbbi néhány évtizedben – közölte a Digi24.ro hírportál. A rendszerváltás óta eltelt három évtizedben – 1995 és 1996 kivételével, amikor 277 új könyvtárat alapítottak – minden évben könyvtárak százait számolták fel Romániában, ahol 1990-ben még 16 665 […]

A romániai Elie Wiesel Országos Holokausztkutató Intézet éves jelentésében megállapította, hogy a romániai online térben továbbra is erőteljesen megnyilvánul a szélsőséges, antiszemita gyűlöletbeszéd. A román állam által alapított intézmény minden évben számba veszi az antiszemita megnyilvánulásokat, amelyek sértik a holokauszt áldozatainak emlékét. Az idei jelentés szerint a koronavírus-járvány, az oltáskampány, […]

A Digi távközlési vállalat elnyerte a jogot, hogy Belgiumban mobiltelefonfrekvenciákat használjon, ami lehetővé teszi terjeszkedését a nyugat-európai piacokon. A Digit birtokló RCS&RDS a belga Citymesh NV-vel társulva vett részt a pályázaton, amelyet a belga postai és távközlési hatóság írt ki. A Digi közleménye szerint a belga mobilfrekvenciák használatának elnyerése része […]

Az összeolvadások és vállalatfelvásárlások (M&A) globális piaca 2021-ben új csúcsot döntött meg mind a tranzakciók összértékét, mind azok számát tekintve a 2020-as év jelentős visszaesése után – olvasható a Deloitte könyvvizsgáló friss tanulmányában. A tranzakciós érték megközelítette az 5800 milliárd dollárt, mely 85 százalék növekedést jelent 2020-hoz viszonyítva. A tranzakciók […]

Áprilisától új ügyvezető irányítja az LG Electronics magyarországi leányvállalatát, amely régiós központként további tíz délkelet-európai ország (Albánia, Bosznia-Hercegovina, Bulgária, Horvátország, Koszovó, Macedónia, Montenegró, Románia, Szerbia és Szlovénia) kereskedelmi tevékenységét is koordinálja. Sung Sik Choi karrierjét több mint húsz éve kezdett az LG-nél, és több vezetői pozíciót is betöltött a vállalat […]

Nagy-Britanniában élő román állampolgárt gyanúsítanak a hatóságok azzal, hogy segített a román közintézmények elleni hackertámadásokat magára vállaló Killnet csoportnak. Lucian Bode, Románia belügyminisztere bejelentette, hogy azonosítottak egy Nagy-Britanniában élő román állampolgárt, aki a jelek szerint oroszról románra fordította a kiberbűnözői csoport által népszerűsített anyagokat, és tanácsokat is adott nekik arra […]