Két perc alatt tanult meg egy robot törött lábbal járni. A sérült állatok viselkedését utánzó robotot egy nemzetközi kutatócsoport tesztelte. „Az új technológia lehetővé teszi erősebb, hatékonyabb és önállóbb robotok építését” – mondta el a projekt egyik mérnöke. Az új algoritmus alkalmazható lehet különböző munkahelyi vagy katonai robotok esetében is. […]

Az ABB Európa legnagyobb automatizálási szakvásárán, az „Automatica 2014-en” mutatta be az IRB 1200 nevű robotcsaládot, amely a cég legújabb fejlesztése a kisméretű ipari robotok terén. Az új eszközök 15%-kal kisebbek és 10%-kal gyorsabbak, mint az elődeik. Az új ABB robotnál nincs ofszet (eltolás) a 2-es tengelynél, így hosszabb a […]

Az ABB integrált erő- és nyomatékszabályozási technológiája az emberi kéz érzékenységével képes a folyamateltérésekre reagálni, miközben 70 százalékkal csökkenti a programozási időt. “Az integrált erő- és nyomatékszabályozás lehetővé teszi olyan feladatok automatizálását is, ami a hagyományos robottechnológia alkalmazásával eddig nem volt lehetséges”– mondja Andreas Eriksson, az ABB termékmenedzsere. Mint hozzátette, […]

Kenji Ishida japán mérnök tíz év kemény munkával tervezte és építette meg transzformer robototját. A robot nem csak járni tud, de műanyag rakétákat is ki képes lőni, a beépített wifis kamerával pedig élőben lehet követni, hogy épp mit cselekszik a robot. A mérnök zseniálisan oldotta meg a gépkocsiból való átalakulást, […]

Zsebben elférő és bármilyen papírmérethez alkalmazható nyomtatót készül piacra dobni jövőre egy izraeli startup. A tintapatronnal felszerelt apró robot a papír bekebelezése helyett, a lapon csúszkálva jeleníti meg a szöveget és a képeket. A Zuta Labs nevű vállalat a Kickstarter közösségi finanszírozással foglalkozó internetes oldalon összegyűjtött több mint 435 ezer dollárból […]

A dél-kínai Kanton város kormányzatának friss döntése értelmében a gyáripari üzemekben a „drága” élőmunkát kiváltandó, a gyáripari termelési érték 80 százalékát 2020-ra robotokkal fogják előállítani. A kínai iparfejlesztési irányelvek szerint a kormányzat ösztönözni és támogatni kívánja az ipari robotok üzembeállítását a gép- és autógyártásban, az élelmiszer-feldolgozásban, a gyógyszeriparban, valamint az […]

Mintegy két hónappal azt követően, hogy felébresztették a Rosetta űrszondát több mint két évig tartó hibernáltságából, robotja, a Philae számára is véget ér a téli álom: a szerkezetet pénteken keltik életre, hogy aztán novemberben leszálljon a Csurjumov-Geraszimenko üstökösre. A Rosettát az űrkutatásban áttörést hozó eredmények reményében lőtte fel az Európai […]

Futball-, menekítés– és tánckategóriában nevezhetnek az ország legügyesebb robotkészítői az április 26-án Nyíregyházán megrendezendő Magyar Ifjúsági Robot Kupára (MIRK); a legjobbak a júliusi brazíliai RoboCup Junior robotikai világbajnokságon képviselhetik Magyarországot. A Nyíregyházi Főiskola és a Neumann János Számítógép-tudományi Társaság megyei szervezete nyolcadik alkalommal rendezi meg az országos minősítő versenyt, amelyre […]

Nyolc hónapba telt, míg alkotói – kizárólag szabad idejükben – megépítették az elektronikusan vezérelhető, LEGO elemekből álló, ABB robotot. Kenneth Madsen (BrickIt), Steffen Enemark (ABB Robotics) és Lasse Lauesen (BrickIt) LEGO-ból készítették el az ABB IRB 120 robot mását, és LEGO Mindstorms rendszer működteti. A Madsen és Lauesen által alapított […]