A Fővárosi Főügyészség életveszélyt okozó testi sértés bűntettének kísérlete és felfegyverkezve elkövetett rablás bűntette miatt vádat emelt egy húszéves – jelenleg is az ügy miatt letartóztatásban lévő – gödöllői férfi ellen, aki bottal ütötte le tavaly ősszel fiatalkorú áldozatát, majd elvette 35 ezer forint értékű mobiltelefonját is. A vádirat szerint […]
rablás
Elfogott a rendőrség két férfit, akik – magukat rendőrnek kiadva – kiraboltak két idős férfit – közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság. A két férfi magát rendőrnek kiadva még november 14-én reggel ment be a XIII. kerületi lakásba, az ott tartózkodó két idős férfit megfenyegették és megkötözték, majd átkutatták a lakást, és […]
Orosházán, egy italbolt előtt 2016. augusztus 11-én 23 óra körül egy férfi ki akarta venni egy másik férfi zsebéből a pénztárcáját. A tárca tulajdonosa észrevette, mire készül és meg akarta ezt akadályozni. A dulakodás közben a 28 éves O. M. megszerezte a védekező férfi mobiltelefonját és elmenekült. Az éber rendőrök […]
A rendőrjárőrök értesítették 2016. március 10-én 3 óra 27 perckor a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központját arról, hogy Hajdúszoboszló, Szilfákalja és Hőforrás utcák kereszteződésében egy 17 éves, sérült fiú kért segítséget egy bolti eladótól, aki telefonon hívta őket. A Tevékenység-irányítási Központ értesítette a mentőszolgálat munkatársait, akik kórházba vitték a sérültet. A […]
A Budapesti Rendőr-főkapitányság VIII. kerületi Rendőrkapitánysága eljárást indított rablás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt S. Sándor 19 éves, S. Róbert 18 éves és T. Olivér 18 éves budapesti lakosok ellen. A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint a gyanúsítottak 2016. február 23-án 21 óra 45 perc körüli időben a Budapest VIII., […]
A Budapesti Rendőr-főkapitányság IX. kerületi Rendőrkapitánysága eljárást indított rablás bűntett elkövetésének gyanúja miatt ismeretlen tettesek ellen. A rendelkezésre álló adatok alapján ismeretlen tettesek – két fiatal férfi és egy fiatal nő – 2016. január 9-én 2 óra 20 perc körüli időben a Budapest IX., Lónyay utca és Bakáts utca kereszteződésében […]
Fantomkép készült arról a párról, akik erőszakkal elvették egy nő mobiltelefonját Budapesten. A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint a két ismeretlen fiatal 2016. január 9-én 2 óra 45 perc körüli időben a Budapest IX., Koppány utcában található hipermarket mellett található szervizúton beszélgetésbe elegyedett egy ott sétáló nővel. A fiú Ronaldóként, a […]
Letépte egy nő nyakláncát, majd elmenekült a helyszínről az a férfi, akit a menekülés közben elhagyott telefonjában talált fotók alapján azonosítottak. A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint a férfi 2015. május 19-én 5 óra 30 perc körüli időben a Budapest XX., Baross utca és Zilah utca kereszteződésében a mellette elhaladó […]
Vádemelést javasol a rendőrség egy fiatalkorú fiúval szemben, aki Miskolcon egy hasonló korú sértettől erőszakkal elvette annak mobiltelefonját. Rablás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott büntetőeljárást a Miskolci Rendőrkapitányság egy fiatalkorú helyi lakossal szemben. A nyomozás adatai szerint a gyanúsított Miskolc belvárosában 2014. október 14-én 19 óra 30 perckor azzal […]
A Salgótarjáni Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya csoportosan elkövetett rablás bűntett kísérletének megalapozott gyanúja miatt folytat büntetőeljárást – őrizetbe vételük mellett – egy 14 éves és 15 éves salgótarjáni lány, valamint egy 16 éves gyöngyöspatai fiú ellen. A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint az elkövetők 2013. december 16-án Salgótarján belvárosában lévő Posta […]