Minden jel arra mutat, hogy súlyosan visszaéltek a kémszoftverekkel Magyarországon – jelentette ki Jeroen Lenaers. Az Európai Parlament (EP) Pegasus kémszoftvert vizsgáló bizottsága Magyarországra küldött delegációjának vezetője egyáltalán nem tartja meggyőzőnek a magyar hatóságok magyarázatát. A vizsgálóbizottság elnöke azt hangoztatta, hogy a magyarországi jogállamisági helyzet az egyik legrosszabb az Európai Unióban: […]

Visszaállítja Donald Trump fiókját a Facebook és Instagram közösségi médiumok anyavállalata, a Meta. Nick Clegg, a Meta globális elnöke több amerikai médiumnak nyilatkozva elmondta, hogy a volt elnök esetében letelt a két éves felfüggesztés, amelyről 2021. január 7-én a washingtoni zavargásokat követően döntöttek. A cég közleménye emellett azt hangsúlyozza, hogy […]

A Habsburg Ottó Alapítvány hétfőn Budapesten elindította online felületét, amelyen kutathatóvá válik az utolsó magyar trónörökös hagyatéka. Az alapítvány 2019-ben kezdte meg a hagyaték feldolgozását. Az elmúlt években kialakították a gyűjteményezés rendjét, a levéltári rend alapstruktúráját, és megteremtették a digitális hozzáférés módszertanát. Az indulást bejelentő sajtótájékoztatón bemutatták az egyes gyűjteményi […]

A republikánusok azt követelik az amerikai szövetségi választási bizottságtól, hogy az úgynevezett Twitter-iratokból nyilvánosságra került információk alapján nyissa újra a vizsgálatot a közösségi médium ellen, amiért 2020-ban korlátozta a Joe Biden jelenlegi elnök fia, Hunter Biden laptopján található, állítólag korrupciós gyanúra alapot adó információkról szóló sajtóértesülés közlését. A Republikánus Nemzeti […]

A TikTok közösségi alkalmazás részleges betiltásáról fogadott el törvényt az amerikai Kongresszus felsőháza. A törvényjavaslatot még jóvá kell hagynia az Egyesült Államok Képviselőházának, mielőtt Joe Biden jóváhagyja. A republikánus párti szenátorok által beterjesztett jogszabályt egyhangúlag fogadta el a felsőház. A törvényjavaslat beterjesztői a kínai alapítású videóalkalmazás által jelentett nemzetbiztonsági kockázatokra […]

Újabb Twitter-iratokat hoztak nyilvánosságra Donald Trump volt amerikai elnök fiókjának felfüggesztéséről. A Twitter előző vezetése idején követett tartalomszabályozási gyakorlatot bemutató belső üzenetváltások nyilvánosságra hozatalát az új tulajdonos, Elon Musk kezdeményezte. Az úgynevezett Twitter-iratok első része múlt pénteken vált elérhetővé Matt Taibi újságíró szerkesztésében a közösségi médium felületén. A levelezések szerint […]

A Twitter „feketelistákat” készített bizonyos, kritikus véleményeket megfogalmazó felhasználókról – ez derült ki a közösségi médiumok korábbi vezetése idején követett gyakorlatról nyilvánosságra hozott újabb belső üzenetváltásokból. Az úgynevezett „Twitter-iratok” második részét – az előzőhöz hasonlóan – egy újságíró összegezte és szerkesztette. Bari Weiss azt írta, hogy alkalmazottak csoportjainak az volt […]

Az Egyesült Államokban Maryland állam – követve más államok példáját – megtiltotta a TikTok közösségi oldal és egyéb kínai, valamint orosz internetes felületek használatát az állam kormányzati intézményeiben. Larry Hogan kormányzó kedden közölte, hogy a felhasználások elfogadhatatlan kíberbiztonsági kockázatot jelentenek az államra. Az intézkedést egy rendkívüli sürgősségi határozat keretében hozta […]

A Twitterhez az előző vezetés idején mindkét politikai oldal rendelkezett eléréssel, de vállalat alkalmazottai túlnyomóan az egyik oldalhoz tartoztak, ezért a baloldal irányában sokkal nagyobb volt a nyitottság. A közösségi média korábbi működési gyakorlatáról szóló belső levelezését Elon Musk egy újságírónak, Matt Taibinak adta át, aki azt saját csatornáján tette […]

A Fogyasztóvédelmi Kerekasztal hétfői ülésén Rigó Csaba Balázs, a Gazdasági Versenyhivatal elnöke kezdeményezte a gyermekeket érintő fogyasztóvédelmi, valamint a közérdekű keresetindítással összefüggő munkacsoport létrehozását – közölte a GVH. A versenyhatóság emlékeztetett: a kerekasztal július 18-án alakult az Igazságügyi Minisztérium égisze alatt, azzal a céllal, hogy aktuális fogyasztóvédelmi problémák megvitatásával, konkrét […]