A Project Management Institute (PMI) bejelentette, hogy megvásárolta a FLEX-et a Net Objectives-től. A projektmenedzsment terén tevékenykedő szakmai szervezeteket tömörítő, vezető, nemzetközi non-profit szövetség, a PMI bejelentette, hogy megvásárolta a Net Objectives-től a FLEX módszert. A FLEX megközelítés segíti a szervezeteket annak megértésében, hogy „mi az, ami nem működik” a […]

Idén már második alkalommal rendezi meg angol nyelvű konferenciáját a Project Management Institute (PMI) Budapest Magyar Tagozata november 6-án. Az eseményen az érdeklődők hasznos információkkal gazdagodhatnak a kockázatkezelés, a big data analízis, vagy éppen a közösségi médiahasználat projektmenedzseri vonatkozásairól. A kezdeményezéshez szorosan kapcsolódó „Az Év Projektmenedzsere Díj” idei nyertese, Kovács […]

A Projektmenedzsment Kiválóság Tábla idén is meghirdette az Év Projektmenedzsere Díjat a magyarországi projektmenedzsment szakma egyetlen egy kiemelkedő szakemberének elismerésére. A felhívással kapcsolatban Kővári Zoltánt, a Qualysoft Informatikai Zrt. igazgatóját, a PMI Budapest, Magyar Tagozat elnökségi tagját kérdeztük. – A „Ki lesz az Év Projektmenedzsere 2012-ben?” felhívásban használják a „Projektmenedzsment […]

Megtartotta tisztújító közgyűlését a „PMI Budapest Magyar Tagozat”, amely az amerikai központú projektmenedzsment-világszervezet magyarországi tagjait fogja össze. A szervezet elnökévé ismét Szalay Imrét választották. A megújult vezetés feladata az eddigi eredmények, a társszervezetekkel való kapcsolatok (PMSZ, HTE/TIPIK, FŐVOSZ) megőrzése, továbbvitele mellett kapcsolódás a világ projektmenedzsmentjéhez, a tapasztalatok kölcsönös megosztásával, s […]