Az it-szektor a 2023-as évben az előző évi növekedéshez képest csökkentek a megrendelések, azonban hazai és nemzetközi jóslatok szerint idén beindulhat a növekedés. A 2021-2022-es év sikeres év volt szinte minden cég számára, akik az it-szektorban dolgoztak, 2022 júliusa óta azonban folyamatos visszaesés látszik az informatikai megrendelések tekintetében. A várakozások […]

Az idén meghirdetésre kerülő új, beruházási jellegű pályázati felhívások előkészítése során az Agrárminisztérium (AM) azon dolgozik, hogy a projektek értékelése során azok digitális tartalmát és megalapozottságát jóval nagyobb hangsúllyal bírálják el az eddigiekhez képest. Az adatalapú és precíziós technológiákat alkalmazó gazdálkodás minden olyan gazdálkodó számára elkerülhetetlen, aki olyan terményekkel, áruval […]

A vállalatok számára 2024-ben is a kiberbiztonsági fenyegetések jelentik a legnagyobb üzleti kockázatot – közölte az Allianz. A biztosító társaság felmérése szerint az adatbiztonság megóvása a legjelentősebb kihívás a kiberkockázatokon belül, ezt követik a kritikus infrastuktúrát és az eszközöket érő támadások, valamint a zsarolóvírusok. Hozzátették, hogy a kiberbűnözés már harmadik […]

A GLS Hungary bővítette az akár nyolcvan kilogrammos küldeményekre vonatkozó „GLS XXL” szolgáltatását: már nem csak a megrendelt fehéráruk házhoz szállításával, hanem ezzel egyidőben a használt, cserélendő eszköz elszállításával is meg lehet bízni a céget. A GLS Hungary 2023 áprilisában vezette be „GLS XXL” szolgáltatását, amellyel a vállalat már nem […]

Hamarosan egy okostelefonnal is igénybe lehet venni az állami szolgáltatásokat, például digitálisan lehet majd ügyeket intézni – jelentette ki Both András. A Digitális Magyarország Ügynökség Digitális Állampolgárság Program megvalósításáért felelős vezérigazgató-helyettese elmondta, hogy több mint tíz éve tart már a szisztematikus építkezés az állami informatika területén: szélessávú internetkapcsolatot biztosították az […]

Döntés született a technológiai startup cégek fejlesztését, inkubációját támogató, októberben meghirdetett Startup Factory pályázati programban. Országszerte tizenkét technológiai inkubátor kapta meg a lehetőséget arra, hogy saját tőkéjét állami forrással kiegészítve fektethessen be általa kiválasztott ígéretes startupokba és azokat a tőkejuttatás mellett üzleti tudással is támogatva segítse a piaci sikerek elérésében […]

Tavaly először lett piacvezető az Apple az okostelefonok kiszállítása terén a világon. Az International Data Corporation (IDC) informatikai és távközlési piackutató vállalat legfrissebb jelentése szerint a tavaly globálisan eladott okostelefonok száma 1 milliárd 166 millió 900 ezer volt, 3,2 százalékkal kevesebb a 2022. évi 1 milliárd 205 millió 900 ezernél. […]

A CCC szerint eredeti webáruházának hamis utánzatai jelentek meg az elmúlt időszakban. Hamis oldalak mögött nincs valódi árukészlet, figyelmezteti a CCC Hungary leendő vásárlót: a megtévesztő oldalakon szereplő, piaci áron alul hirdetett termékek pedig nem jutnak el a vevőkhöz. A CCC kiemelt erőfeszítéseket tesz annak érdekében, hogy megelőzze, hogy bárki […]

Tavaly az utolsó negyedévben 67 millió személyi számítógépet (pc) szállítottak ki világszerte. Ez 2,7 százalékos csökkenés éves összevetésben. Az amerikai International Data Corporation (IDC) informatikai és távközlési piackutató vállalat honlapjára felkerült előzetes adatai szerint a hosszabb ideje tartó lassulás elérte a mélypontot, és az idén már akár három százalékot meghaladó […]

Az Európai Unió versenyhatósága vizsgálatot indít, hogy kiderítse, a Microsoft OpenAI-ba történő több milliárd dolláros befektetése felülvizsgálható-e az unió vállalati összefonódást ellenőrző rendelete alapján. Az Európai Bizottság felhívást tett közzé a generatív mesterséges intelligencia piacán zajló versennyel kapcsolatban, és több nagy digitális szereplőnek is megkeresést küldött. Minden érdekelt felet arra […]