A GLS Hungary bővítette az akár nyolcvan kilogrammos küldeményekre vonatkozó „GLS XXL” szolgáltatását: már nem csak a megrendelt fehéráruk házhoz szállításával, hanem ezzel egyidőben a használt, cserélendő eszköz elszállításával is meg lehet bízni a céget. A GLS Hungary 2023 áprilisában vezette be „GLS XXL” szolgáltatását, amellyel a vállalat már nem […]

Becslések szerint 150-180 ezer okosmérővel felszerelt fogyasztó lehet Magyarországon, ami 4,7 millióra is nőhet 2030-ig, ha a magyar piac követi a nyugat-európai trendeket. A Huawei Technologies Hungary, a magyarországi energiapiac kihívásait és lehetőségeit vizsgáló tanulmányának összefoglalása szerint a kisfogyasztók szintjén az okos mérők és a kapcsolódó eszközök jelentősen hozzájárulhatnak az […]

A hazai televíziós piac karakteresen átalakult az új évezredben a technológiai fejlődés, a médiafogyasztási szokások változása és a digitális platformok megjelenése miatt. Az elmúlt huszonöt évben egyre több időt töltünk képernyők előtt – derül ki a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) kutatásából. A hatóság közleménye szerint a tévénéző közönség […]

Együttműködési megállapodást kötött a Delta Technologies Nyrt. leányvállalata a Delta Systems Kft. és az evosoft Hungary Kft. A tőzsdén jegyzett társaság közleménye szerint a két társaság együttműködése révén magasabb hozzáadott értékű informatikai fejlesztések valósulhatnak meg, amelyek növelik versenyképességüket a hazai és nemzetközi piacon. Az együttműködését a romló növekedési kilátások mellett […]

Együttműködési keretmegállapodást kötött a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) és a Hírközlési Érdekegyeztető Tanács (HÉT). A hatóság közleménye szerint a két szervezet a folyamatos tudományos és szakmai konzultációk mellett – többek között – a fogyasztói tudatosság erősítését tűzte célul. Koltay András, az NMHH elnöke a megállapodás kapcsán hangsúlyozta: a […]

A Molin.ai Ltd. -egy idén alapított mesterséges intelligencia (MI) alapú szoftverfejlesztő társaság-, sikeresen lezárta pre-seed befektetési körét, összesen 150 millió forintos tőkebefektetéssel. A Molin.ai-t három alapító hozta létre: Tóth Benedek, Alexandru Rosianu, valamint Tóth Gergely. A csapat dinamikájának köszönhetően a Molin.ai növekedési pályája is előre nem látott mértékben ugrott meg, […]

Miután a napokban bejelentették a Green Fox csődjét, kérdésessé vált, hogy mi lesz a sorsa a képzés díját már kifizető tanulóknak és mentoraiknak. A Codecool programozóiskola bejelentette, hogy náluk fejezhetik be folyamatban lévő tanulmányaikat a csődöt jelentett társaság tanulói. A piac egyik legnagyobb európai szereplője, a Magyarországon is piacvezető Codecool […]

Idén 35. alkalommal adták át a technológiai innováció, műszaki és mérnöki kutatómunka terén mutatott kiemelkedő teljesítmények elismeréseként a Gábor Dénes-díjakat. A társadalmi fejlődés csak magas szinten képzett alkotó emberek közreműködésével biztosítható, ezért társadalmi érdek a kutató, fejlesztő, feltaláló, oktató szakemberek kiemelkedő teljesítményének elismerése és sikereik példaként állítása. Ezt célozzák a […]

Az intralogisztikai fejlesztéssel ügyfelei kiszolgálását gyorsítja a legnagyobb hazai villamos nagykereskedő. Éles üzembe kapcsolta automata raktárát a legnagyobb, hazai tulajdonban lévő villamossági nagykereskedő. A fejlesztéssel a kapacitásnövelés mellett a mindennapi megrendelések intralogisztikai folyamatait, az ügyfelek kiszolgálását gyorsítja fel a Daniella Kereskedelmi Kft. Rakodógép segíti a gyors árumozgást A tizenkétezer négyzetméteres […]

A jelképes csengetéssel elindult a kereskedés a STRT Holding részvényeivel a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) Xtend piacán. A STRT Holding* egy magyarországi holdingtársaság, amely korai fázisú startupokba fektet be. A céget 2022-ben alapította Balogh (Petya) Péter, valamint hat másik befektető. A STRT Holding az idén a harmadik cég, amely tőzsdére lépett az […]