Közel ezer állást és szakmai gyakorlatot kínál a Karrierexpo állásbörze szerdán és csütörtökön a Budapesti Corvinus Egyetemen. Az intézmény MTI-hez eljuttatott közleménye szerint az országos integrált állásbörzére diplomázókat, valamint friss és fiatal diplomásokat várnak. A KarrierExpón csaknem ötven munkáltató kínál ezer állást és szakmai gyakorlatot. A rendezvényre 6-8 ezer álláskeresőt […]

Integrált fogalomirányítási és utastájékoztatási rendszert vezetnek be a békéscsabai székhelyű Körös Volánnál. A társaság a nyertes kivitelezővel, a Delta csoport és az Innotrend Consulting alkotta konzorciummal pénteken írta alá a szerződést. A  Körös Volán a 446,759 millió forintból megvalósuló projekthez 95 százalékos, 443,421 millió forint összegű brüsszeli forrást nyert az […]

  Kutatók kiderítették, hogy az online boltok is a látogatók földrajzi helyéhez ás anyagi hátteréhez igazítják áraikat. Ezek alapján nem mindegy, hogy a világ melyik részéről lépünk be egy online áruházba, vagy hogy milyen oldalakat nézegettünk korábban. A felhasználók internetes böngészését számos cég követi. A hivatalos indok, hogy megfelelő hirdetéseket […]

  Nem igaz az a kínai sajtóban megjelent hír, amely szerint a tajvani Foxconn a nála gyakorlaton lévő diákokat gyártósori munkára kényszeríti kínai gyáraiban – jelentette be a cég. A cég azt követően szólalt meg, hogy több kínai újság és internetes hírportál is arról cikkezett: az iPhone 5 szeptemberre várható […]

  A NAVIGATOR Informatika Zrt. szakértői szerint tévhit, hogy a vállalat elveszíti az ellenőrzést a felhőben tárolt adatok fölött. A társaság szakértői szerint a felhőalapú megoldások információbiztonsági szintje és rugalmassága magasabb a hagyományos, vastagkliens-megoldásoknál, és az új típusú rendszerekben az adatok pontos földrajzi elhelyezkedésénél sokkal fontosabb azok védelme és a […]

  A Magyar Telekomnak (MT) hozzávetőleg tízmilliárd forint terhet jelent az idén a pénteken elfogadott új távközlési adó, a 2010-ben bevezetett, távközlési szektort terhelő különadóval együtt 2012-ben várhatóan 34 milliárd forint többletadó-kifizetés terheli a MT-ot – közölte a társaság a Budapesti Értéktőzsde honlapján. A MT még értékeli az új adónak […]

Május 8–9. között, XIIV. alkalommal rendezik meg a Media Hungary Konferenciát. A magyar médiapiac legjelentősebb rendezvényének ismét a siófoki Azúr Hotel- és Konferencia Központ ad otthont. Az esemény mottója „A pénz beszól”, amely nyomán arra keresik a választ, hogy a válság okozta pénzügyi nyomásban hogyan lehet helytállni a média piacán és a harmóniát megtartani […]

Magyarországon minden tíz e-mailből hét spam, azaz levélszemét, miközben Szaúd-Arábia maradt továbbra is világ legtöbb spammel fertőzött országa, itt a kéretlen levelek aránya 76,2 százalék volt februárban. Az informatikai biztonsággal foglalkozó Symantec riportja szerint Magyarországon a kéretlen levelek aránya februárban 71,1 százalék volt, míg az Egyesült Államokban 68,9 százalékot, Kanadában […]

Új néven folytatja munkáját az IBM SPSS szoftverek magyarországi szállítója. Az SPSS Hungary, a világ egyik vezető adatelemző szoftvereinek magyarországi szállítója Clementine Consulting néven folytatja és bővíti tevékenységét 2012-ben. Az SPSS Hungary-t 2005 óta az adatbányászati, statisztikai alkalmazások egyik vezető szállítójaként ismerhetik a hazai felhasználók. Sikerünket mi sem mutatja jobban, […]

Az Intel közzétette teljes éves pénzügyi jelentését, ami alapján éves bevétele 54 milliárd dollár, üzemi eredménye 17,5 milliárd dollár, nettó bevétele 12,9 milliárd dollár, részvényenkénti nyeresége (EPS) pedig 2,39 dollár. A vállalat működése során mintegy 21 milliárd dollár készpénzt termelt ki, 4,1 milliárd osztalékot fizetett ki, és 14,1 milliárd dollárért […]