Nem tárt fel jogsértést a Pegasus kémszoftver magyarországi alkalmazásával, illetve engedélyezésével kapcsolatban a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) – közölte a hatóság elnöke. Péterfalvi Attila a hivatal augusztusban elindított eljárásáról elmondta: végeztek helyszíni vizsgálatot a Nemzetbiztonsági Szakszolgálatnál, kértek szóbeli tájékoztatást, betekintettek dokumentumokba, ám jogellenességet nem tártak fel. Elmondta, hogy […]

Az NSO Group eladósodottsága miatt az izraeli vállalat tulajdonosai a cég eladását fontolgatják; az új vezetés leállíthatja a Pegasus kémszoftvert – írja a Szabad Európa. Névtelenséget kérő tisztségviselők arról számoltak be, hogy több befektetési alappal is tárgyalások folynak az adósság refinanszírozásának vagy a cég eladásának lehetőségeiről. Az erről szóló sajtóértesülések […]

Egymillió dollárt követel negyvennyolc órán belül egy Iránhoz köthető hackercsoport a kibertámadásban elrabolt izraeli szervezetek – köztük a Pegasus utazási iroda vásárlóinak adataiért.  A Black Shadow nevű hackercsoport a Cyberserve nevű izraeli internetes tárhelyszolgáltató cég szervereit törte fel, amelyek több millió izraeli adatait őrizték. A kiberbűnözők megtámadták szervereken tárolt közlekedési […]

Határozatképes volt az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának a Pegasus nevű izraeli kémszoftver ügyében összehívott hétfő délelőtti ülése, ám annak anyagát 2050-ig titkosították – mondta el Stummer János, a bizottság elnöke. Mint elmondta, az ülésre eljött a bizottság négy kormánypárti tagja, továbbá Pintér Sándor belügyminiszter és Völner Pál, az Igazságügyi Minisztérium parlamenti […]

Az Európai Bizottság elítéli magánszemélyek bármi fajta kommunikációjának lehallgatását, az információs rendszerek feltörése bűncselekmény az Európai Unióban – jelentette ki Didier Reynders igazságügyi biztos Strasbourgban, az Európai Parlament plenáris ülésének a Pegasus kémprogram körüli botrányról folytatott vitáján. Reynders hangsúlyozta, az uniós bizottság szerint új kiberbiztonsági stratégiát kell kidolgozni ahhoz, hogy […]

Izraeli információtechnológiai (IT) cégek civileket megfigyelő kémprogramjai segítik a diktatúrákat világszerte – áll a Háárec oknyomozó riportjában. Izrael a világ egyik legfontosabb kémprogram fejlesztője és exportőre, az izraeli szoftverek segítségével a világ számos pontján követnek nyomon és lepleznek le ellenzékieket, kisebbségeket, vagy szexuális szokásaik miatt üldözötteket. Noha az izraeli vállalatok […]