Korábbi cikkünkben a jelen.media cikkének tartalmi összefoglalóját közöltük. Ebben megírtuk, hogy az 1567/2021. számú kormányhatározat szerint megszűnik az egységes kormányzati ügyiratkezelő rendszer érkeztető programja (KÉR), ami eddig nagyjából 14 milliárd forintjába került az adófizető polgároknak. Ahogy az eredeti cikk is, úgy mi is közöltük a Belügyminisztérium válaszát amelyet a jelen.media […]

Ha a diákok a „hagyományos” módszerek helyett egyre inkább a digitális eszközöket használják tanulásra, kimutathatóan romlik az olvasási és szövegértési készségük. A minap kezdődött új tanév kapcsán többek közt erre hívja fel a figyelmet a Nyomda- és Papíripari Szövetség (FEDPRINT) a legutóbbi PISA-mérés eredménye alapján. „Egyértelmű, hogy a digitalizáció előnyeit […]

Augusztus közepén egy látszólag nem túl izgalmas témáról szóló jogszabály jelent meg a Magyar Közlönyben: a 1567/2021. számú kormányhatározat arról szól, hogy megszűnik az egységes kormányzati ügyiratkezelő rendszer érkeztető programja (KÉR). A döntés annak a beismerése, hogy a KÉR a napi munka során csődöt mondott — írja a jelen.media. „Senki […]

Idén is kihirdették a 15 millió forint összdíjazású Vodafone Digitális Díj nyerteseit. A közel 150 beérkezett pályamunka közül összesen tízet díjaztak: nyolcat a három kategória – Digitális Társadalom, Digitális Esélyegyenlőség, Bolygónk és Fenntarthatóság – valamelyikében, emellett pedig egy Vodafone Dolgozói Különdíjat és egy 5G Különdíjat is kiosztottak. A díjazottak között […]

A gazdálkodó szervezetek jövőre kizárólag a cégkapun keresztül intézhetik elektronikusan adóügyeiket a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnál (NAV), az egyéni vállalkozóknál nem lesz változás, ők továbbra is az ügyfélkaput, új nevén a Központi Ügyfél-regisztrációs Nyilvántartáshoz (KÜNY) kapcsolódó tárhelyet használhatják – közölte a NAV. A gazdálkodó szervezetek idén adóügyekben a NAV-nál már elektronikus […]

Vasárnaptól már csak az Elektronikus Közbeszerzési Rendszeren (EKR) keresztül lehet közbeszerzési eljárásokat lebonyolítani, ezzel megszűnik a közbeszerzések papír alapú ügyintézése. A változás értelmében a közbeszerzési eljárások ajánlatkérői és ajánlattevői, illetve a részvételi jelentkezők kizárólag az EKR-en keresztül érintkezhetnek, így többek között az ajánlatok benyújtásához, a hiánypótlásokhoz vagy az eredmények közléséhez […]

A háztartások 49 százaléka már vegyesen, azaz elektronikusan és papír alapon is megkapja a számlákat, további 12 százalék pedig kizárólag e-számlán értesül a szolgáltatóknak fizetendő aktuális díjairól – derül ki a Díjnet Zrt. ezer fős mintán elvégzett, reprezentatív online kutatásából. A Díjnet felmérése szerint a havi rendszeres számlákat ugyanakkor továbbra […]

Elsejétől minden magyarországi közfinanszírozott egészségügyi szolgáltató köteles használni az úgynevezett elektronikus egészségügyi szolgáltatási tér (EESZT) rendszert, amely számos – a betegeket is érintő – újdonsággal szolgál. A EESZT egyik – a betegeket leginkább érintő és foglalkoztató – eleme az e-recept. A kezdeti időszakban – november 1-jét követően – is megmaradnak […]

Hétfőtől néhány kivétellel valamennyi, az Uniós Vámkódex hatálya alá eső engedélyt a korábbi papír alapú ügyintézés helyett kizárólag elektronikus úton intézhetnek a gazdálkodók. 2017. október 2-ától új uniós, központi váminformatikai rendszert (Customs Decision Managment System – CDMS) állít üzembe a Nemzeti Adó- és Vámhivatal, összhangban a 2016. május 1-jével életbe lépett […]

Mintegy 1,5 milliárd forintból új informatikai rendszert vezet be az Alkotmányvédelmi Hivatal (AH), amelynek célja a jelenleg papír alapú nemzetbiztonsági ellenőrzések ügyintézésének egyszerűsítése, a korrupciógyanús esetek automatikus kiszűrése – közölte a Belügyminisztérium. Az AH a Közigazgatás- és Közszolgáltatás-fejlesztési Operatív Program keretében nyerte el a vissza nem térítendő támogatást. A tárca […]