Duális képzési adatkezelő platformot fejlesztett a Pannon Egyetem. Az egyetem tájékoztatása szerint a veszprémi központú Pannon Egyetem, a Pannon Fejlesztési Alapítvány és a Zalaegerszeg Felsőoktatásáért Közalapítvány konzorciuma által elnyert több mint 369 millió forintos pályázati forrás részeként megvalósított keretrendszer bármely felsőoktatási intézmény számára díjmentesen elérhető. A felsőoktatásban jelenleg nincs ehhez hasonló, […]

Pontosan 1038 fővel több diák tanulhat a hazai informatikai felsőoktatásban, állami finanszírozásban a 2018-2019-es tanévben. Ez közel ötödével több mint az előző tanévben. A növekedés közel felét egy újonnan bevezetett képzési szint, az informatikus-üzemmérnök képzés adja. Ez korábban nem szerepelt a felsőoktatási palettán, beindítását tavaly kezdeményezte a magyar felsőoktatási Intézmények […]

Robottal tekézhetnek, a fényszínezéssel ismerkedhetnek és részesei lehetnek egy vállalatvezetési szimulációs játéknak a kutatók éjszakáján, pénteken a veszprémi Pannon Egyetemen — tájékoztatta az MTI-t az intézmény rektora. Gelencsér András elmondta, hogy Veszprémen kívül az egyetem két kampuszán, Nagykanizsán és Kőszegen, továbbá Zalaegerszegen is várják az érdeklődőket a tudomány világát bemutató […]

A Pannon Egyetem szenátusa az intézmény egysége mellett állt ki szerdán, és visszautasított minden, annak megbontására irányuló kezdeményezést. Az egyetem szenátusa a testület zárt ülése után az MTI-hez eljuttatott közleményében úgy fogalmazott: „a szenátus jogilag aggályosnak, etikailag pedig kifejezetten elítélendőnek tartja, hogy a Műszaki Informatikai Kar kari tanácsának a kiválásra […]

A Pázmány Péter Katolikus Egyetem vezetősége és fenntartója támogatja a Pannon Egyetem Műszaki Informatika Karának csatlakozási kezdeményezését – közölte az intézmény rektori hivatala kedden az MTI-vel. A csatlakozási kezdeményezés adminisztrációja a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen is elindult – írták a közleményben, hozzátéve, további tájékoztatást a folyamat lezárása után adnak. A […]

Önálló karként, veszprémi székhellyel a Pázmány Péter Katolikus Egyetemhez csatlakozna a Pannon Egyetem Műszaki Informatikai Kara – közölte a Pannon Egyetem kedden az MTI-vel. Veszprém polgármestere, Porga Gyula kedd délelőtt sajtótájékoztatón kijelentette: megdöbbentette a kar leválási szándéka. Közölte: levélben fordul a Pannon Egyetem szenátusához, azt kérve, akadályozzák meg az elképzelés […]

A szakképzési intézményeket hamarosan szakképzési centrumokba vonják össze. Többek között ezzel foglalkozott a HTTP Alapítvány és a Pannon Egyetem Műszaki Informatikai Kar szervezésében, február 21-én megtartott Informatikai Oktatási Konferencia 2015 rendezvény. Sok más aktuális kérdés mellett az előadásokon szóba került még az is, hogy az olyan trendek, mint a dolgok […]

Állami kitüntetéseket és elismeréseket adott át Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter az augusztus 20-i állami ünnep alkalmából – írja az MTI. Az átadott elismerések a Magyarország érdekében végzett lelkiismeretes, kimagasló színvonalú és eredményes munkáért járnak – szögezte le a miniszter. A Magyar Érdemrend Lovagkereszt kitüntetést kapott Schanda János, a műszaki tudomány […]

Turisztikai szolgáltatásokról nyújt multimédiás tájékoztatást a Stratis Vezetői és Informatikai Tanácsadó Kft. vezette konzorcium által mintegy 620 millió forintos fejlesztéssel létrehozott böngésző rendszer – közölte a konzorciumot vezető vállalat az MTI-vel. Az Élmény2Max elnevezésű projekthez a Stratis, a Pannon Egyetem, és a PPT Group konzorciuma 432 millió forint vissza nem […]

Az informatikai szakképzés és felsőoktatás területén olyan átalakulás zajlik, amelynek célja, hogy a frissen végzett fiatal szakemberek valódi piacképes tudással kezdhessék karrierjüket. A kihívásokkal teli folyamat aktuális kérdéseivel foglalkozott február 22-én a HTTP Alapítvány és a Pannon Egyetem szervezésében zajló Informatikai Oktatási Konferencia 2014, ahol a közel kétszáz it-szakképzésben és […]