Biztosításközvetítő rendszert fejleszt a Hungarikum Biztosítási Alkusz Kft., a Budapesti Corvinus Egyetemmel és a suIT SOLUTIONS Informatikai Szolgáltató Kft.-vel konzorciumban, az 1,177 milliárd forintból megvalósuló fejlesztéshez 798,65 millió forint vissza nem térítendő támogatást nyertek el – közölte a konzorciumot vezető Hungarikum Biztosítási Alkusz Kft. A közleményük szerint a támogatási kérelmet […]

Tíz vidéki iskolában indulhatnak informatikai szakkörök jövőre, tervek szerint a támogatott szakkörök kedveltethetik meg a pályaválasztás előtt álló fiatalokkal az informatikai szakmákat. A Programozd a jövőd! című projektben induló pályázat inspiráló eszközök kölcsönzésével és a pedagógusok felkészítésével járulhat hozzá a foglalkozások megtartásához – közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) […]

Eljárás indult 3D nyomtatók fiktív beszerzése miatt szegedi vállalkozók ellen, akik 286 millió forint támogatást szereztek valótlan dokumentumok felhasználásával – jelentette be a Csongrád-Csanád Megyei Főügyészség szóvivője. Szanka Ferenc közölte, az ügyészség üzletszerűen, bűnszövetségben elkövetett, különösen nagy vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntette miatt indult eljárásban kezdeményezte két gyanúsított letartóztatását. […]

Szolgáltatók számára fejleszt új fizetési megoldást csaknem 300 millió forint vissza nem térítendő innovációs pályázati támogatással a HW Stúdió Számítástechnikai Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. – közölte a társaság. A projekt összköltsége 562,3 millió forint. A kecskeméti társaság az eddigieknél hatékonyabb, költségkímélőbb fizetési megoldást ígér, amely a szolgáltatók számára megtartja a […]

A gazdaság zöld átalakítása, a fenntarthatóság fokozása az emberiség egyik legnagyobb és legfontosabb feladata, amelynek megoldásában a digitális technológiákra építő, közös innováció kulcsszerepet kap. A Siemens ennek szellemében hirdette meg Technológiával a fenntarthatóságért (Tech for Sustainability) elnevezésű, globális innovációs versenyét. A startup megmérettetések legjobb hagyományaira építő kezdeményezést nyitottsága és gyakorlatiassága […]

Idegrendszeri és mentális betegségek okainak vizsgálatát segíti egy új magyar orvostechnológiai fejlesztés. A kifejlesztett informatikai rendszerrel a bélflóra összetétele és a pszichés megbetegedések közötti összefüggések vizsgálhatók – írták. A közlemény szerint a kettő összefügg, a bélflóra baktériumainak változásai akár a Parkinson-kór, az Alzheimer-kór, vagy a Huntington-kór kialakulásához is vezethetnek. Az […]

A Google meghirdette a közép- és a kelet-európai régió országainak szóló Google.org Impact Challenge programját, amely a digitális felzárkóztatásért, illetve az inkluzív gazdasági növekedés elősegítéséért dolgozó szervezetek támogatását célozza – közölte a Google. A tájékoztatás szerint a Google kétmillió eurónyi támogatást oszt szét a pályázaton kiválasztott magyarországi, valamint további tíz […]

A nyolcmilliárdból alig 3,7-re pályáztak a kelet- és nyugat-magyarországi vállalkozások digitális fejlesztésekre. A munkahelyek megvédését, és újabbak létrehozását is segíti az a pályázat, amelyben már mintegy 3,7 milliárd forintot pályáztak sikeresen magyar cégek digitális képességeik fejlesztésére – jelentette be Schanda Tamás. Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) parlamenti államtitkára szerint […]

Energetikai és fenntarthatósági szemléletformáló online játékra invitálja a hazai általános- és középiskolák diákjait az MVM Zrt., amelyen a tanulók tudásukkal értékes okosbútorokat nyerhetnek iskolájuk számára. Tíz hazai általános- és középiskola juthat egy-egy nagy értékű, modern formatervezésű, szabadtéri okosbútorhoz az MVM Zrt. online nyereményjátékán. Az érdeklődő tanulók egy energetikai és fenntarthatósági […]

Egy képzeletbeli ország irányítását lehet kipróbálni a Temp in Charge elnevezésű online játékban, amely a elnyerte a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem (MOME) szervezésében meghirdetett ComplexityJam nemzetközi online játékfejlesztő esemény fődíját. A ComplexityJam kezdeményezője az Európai Unió által finanszírozott Interactive Digital Narratives for Complexity Representations (INDCOR) projekt volt, melynek a MOME 2019 […]