Csalók élnek vissza az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) nevével és logójával, és próbálnak pénzt kicsalni – közölte a szervezet. Azt írták, hogy egy telefonhívásból értesültek arról, hogy valaki kapott egy e-mailt a főigazgatóságtól, amelyben egy kedvező vízhasználati ajánlatra hívták fel figyelmét. Az OVF ilyen jellegű szolgáltatást nem nyújt, csalók élnek […]
OVF
Három milliárd forintos uniós forrásból fejlesztheti vízgazdálkodási információs rendszerét (VIZIR) az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) – jelentette be a szervezet. Az OVF térinformatikai és alap it-infrastruktúrájának fejlesztését célzó fejlesztés pénzügyi alapját a Környezeti és Energiahatékonysági Operatív Program (KEHOP) 2014-2020 közötti, vissza nem térítendő uniós forrás szolgáltatta – mondta Labdy Jenő […]
A számítástechnika, a térinformatika segítségével tíz éven belül gyakorlatilag mindent modellezni lehet majd a magyar vizekkel összefüggésben — mondta az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) vezetője. Láng István úgy fogalmazott, hogy „ráépültünk a folyóinkra”, ezért területileg sok lehetőség már nincsen. Közölte: helyette arra összpontosítanak, hogy a rendelkezésre álló technológiák segítségével minél […]
Májustól díjmentesen érhető el az aszálymonitoring-hálózat online felülete, a vízügyi ágazat által kidolgozott vízhiány-előrejelző rendszer az agrárium szereplői számára jelzi, hogy mikor kell vizet juttatni egy adott területre, a szárazság növényekre gyakorolt negatív hatásainak megelőzése érdekében – közölte a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara. A közlemény szerint nagy az aszály kockázata, főként […]
A térinformatikai megoldásokat fejlesztő ESRI Magyarország Kft. az Országos Vízügyi Főigazgatósággal (OVF) együttműködve az árvízi védekezést és a lakosság hivatalos tájékoztatását támogató alkalmazást fejlesztett ki. Az Android operációs rendszert futtató mobilkészülékekről elérhető és a Play Store-ból ingyenesen letölthető Árvíz 2013 segítségével az emberek fotók és a hozzájuk kapcsolt rövid […]