bilincs

Nigériai csalókat fogott a magyar rendőrség

Magyarországon először csapott le aktívan tevékenykedő nigériai csalókra a rendőrség. A sértettek között volt olyan is, akitől hetvenmillió forintot csaltak ki. A hajdú-bihari rendőrök három külföldi férfit és egy magyar nőt fogtak el, akik a gyanú szerint világszerte szedték áldozataikat. Álmos Gergő rendőr őrnagy, az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) Kiberstratégiai Osztály vezetője szerint az online csalás…

Részletek

Már megint csalók élnek vissza a rendőrség nevével

Ismét terjednek a rendőrség nevében küldött hamis sms-ek, emailek — közölte az Országos Rendőr-főkapitányság. A hatóság felhívta a figyelmet azokra a jellegzetességekre, amelyek alapján beazonosíthatók csalók által küldött üzenetek: a levél szövegét rossz magyarsággal írták, idegen nyelvű és magyar kifejezések keverednek bennük, magázódó és tegeződő forma váltakozik egy szövegen belül. A feladó jól csengő, de…

Részletek
RUTIN alkalmazás

Újraindult az it-rendszer és a forgalom is a határátkelőhelyeken

Informatikai probléma miatt hosszabb várakozási idővel kell számolni több határszakaszon és a budapesti Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren is hétfő délután – közölte az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) a honlapján. A probléma 15 óra 15 perckor keletkezett – írták, jelezve: a hiba elhárítását megkezdték a szakemberek. A külföldre utazóknak azt ajánlják, hogy elindulás előtt tájékozódjanak a határátkelőhelyek…

Részletek
KiberPajzs - Magdi

Folytatódik a KiberPajzs

Az első évét ünneplő KiberPajzs együttműködés tapasztalatait konferencián összegezték az együttműködő felek. Bejelentették a KiberPajzs folytatását. Hamis banki hívások, megtévesztő online kereskedelmi ajánlatok, hívószám-hamisítás (spoofing), visszahívásos telefonos csalás (wangiri), adathalász e-mailek: csak néhány azon megtévesztő cselekmények közül, amelyekkel ma már nap mint nap találkozhatunk. A digitális térben elkövetett pénzügyi visszaélések megelőzése és visszaszorítása érdekében kötött…

Részletek
Hegyeshalom határátkelőhely

Megszűnt az informatikai probléma a határátkelőhelyeken

Megszűnt az informatikai probléma a határátkelőhelyeken – közölte az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK). Országos informatikai rendszerprobléma miatt hosszabb várakozási időre kellett számítaniuk az utazóknak a közúti határátkelőhelyeken és a budapesti Liszt Ferenc-repülőtéren – közölte péntek délelőtt az ORFK. A hiba okát azonban a derék szakemberek megtalálták és elhárították, ezért 10 óra 30 perctől a határforgalom ismét…

Részletek
sofőr

Közel kétezer autós bukott le mobilozás miatt

Csaknem kétezer járművezetővel szemben indult eljárás menet közben kézben tartott mobiltelefon használata miatt Az utat figyeld! elnevezésű akció alatt. Az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) tájékoztatás szerint az október 9. és október 15. között lefolytatott akcióban elsősorban a menet közbeni rádiótelefon-használatot ellenőrizte a rendőrség Magyarország egész területén. Nagy hangsúlyt kapott a személy- és vagyonbiztonságot a figyelem elvonásával…

Részletek
rendőr, számítógép

Országos kibernyomozói szervezet alakult

Országos kibernyomozói szervezet alakult a rendőrségen belül október elején – közölte az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK). Az ORFK bűnügyi főosztályán újonnan megalakult kiberstratégiai osztály munkatársai a rendőrség teljes kibervédelmi tevékenységét összehangolják, mintegy háromszáz ember munkáját koordinálják, továbbá a nemzetközi kapcsolattartásért is felelősek. Ugyanakkor a szakterületet jól ismerő munkatársakkal bővítették és erősítették a területi nyomozóhatóságok – megyei…

Részletek
Rutin

Rutin: informatikai probléma a határátkelőhelyeken

A bohózat folytatódik: informatikai rendszerprobléma miatt hosszabb várakozási időre kell számítani a közúti határátkelőhelyen és a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren is – közölte az Országos Rendőr-főkapitányság kommunikációs szolgálata kedd reggel a police.hu oldalon. Azt írták, hogy az informatikai rendszerprobléma 08.55 perckor jelentkezett. A külföldre utazóknak azt ajánlják, hogy elindulás előtt tájékozódjanak a határátkelőhelyek nyitvatartási idejéről…

Részletek
Fel!