AXICO Informatikai Kft. nyerte a MTA WIGNER Fizikai Kutatóközpont nyílt eljárásban kiírt tenderét, amelyben számítógépes hardver eszközök szállítására kerestek vállalkozót Openstack alapú felhőinfrastruktúrájuk bővítéséhez. Az MTA kutatóközpontja 52 darab, nagy számítási sűrűségű, Intel alapú szervert 13 darab kér rackunit méretű szervert, s mindehhez tartalékeszközökre írta ki a pályázatot. Tender ezen […]

A Deutsche Telekom (DT) új Nyílt Telekom Felhő (Open Telekom Cloud) platformot indított, amely egy OpenStack-alapú IaaS megoldás. A DT abban reménykedik, hogy az új platformmal stabilan megvetheti a lábát abban a piaci szegmensben, amelyet eddig nagyrészt amerikai cégek domináltak. A felhő hardver- és szoftver beszállítójának a Huawei Technologies-t választotta. A […]

A NetIQ Novell SUSE Magyarországi Képviselet bejelentette, hogy elérhetővé vált a SUSE Enterprise Storage. A szoftveralapú tárolási megoldás elkülöníti a tároláskezelést és tárolásvirtualizációt a fizikai hardvertől, amivel lehetővé teszi a szervezetek számára, hogy költséghatékony és nagymértékben méretezhető tárolórendszert építhessenek ki általánosan elérhető szerverekre és lemezmeghajtókra építve. A SUSE Enterprise Storage […]

2. Figyeljünk a támogatásra és a kompatibilitásra! Több olyan felhőplatform is létezik, amely az OpenStack projekten alapul, ezért minden szervezet válogathat a saját igényeinek megfelelően. Érdemes olyan gyártó szoftverét választani, amely komoly tapasztalattal rendelkezik a nyílt forráskódú szoftverek vállalati alkalmazása terén, valamint az így létrehozott termékek támogatásában. Ilyen jellegű, állandóan […]

1. Nyílt platform = számtalan előny Az első feladat a felhőplatform kiválasztása. Ennek során érdemes megvizsgálni a nyílt forráskódú szoftverek nyújtotta előnyöket és lehetőségeket is, ugyanis az open source közösség a felhő terén is rendkívül aktív. Az egyik leggyorsabban növekvő nyílt forráskódú kezdeményezés az OpenStack, amelynek célja jól méretezhető, egyszerűen […]

A SUSE bejelentette, hogy nagy rendelkezésre állású komponensekkel bővült a SUSE Cloud, amely a biztonságos és támogatott privátfelhő-környezetek kiépítésében segíti a vállalatokat. A gyártó szerint a SUSE Cloud 3 az első olyan vállalati OpenStack-disztribúció, amely magas rendelkezésre állású konfigurációt és automatizált telepítést kínál, így biztosítva a privátfelhő-rendszerek gyors üzembe helyezését […]

A Dell és a Red Hat bejelentették a nyílt forráskódú OpenStack felhőszoftverre épülő nagyvállalati megoldásukat. A két vállalat az együttműködést a privát és hibrid felhő környezetek építéséhez szükséges platformszolgáltatások (PaaS) irányába is kiterjesztette, bővítve azok kompatibilitását, hordozhatóságát és megbízhatóságát. Az új referenciaarchitektúrákkal és a bővített együttműködéssel a Dell és a […]

A NetIQ Novell SUSE Magyarországi Képviselet bejelentette, hogy elérhetővé vált a SUSE Cloud 3. Az OpenStack kezdeményezésen alapuló, nyílt forráskódú privátfelhő-megoldás segítségével a vállalatok biztonságos és támogatott felhőkörnyezeteket építhetnek. A SUSE Cloud lehetővé teszi az informatikai szolgáltatások zökkenőmentes üzembe helyezését és felügyeletét, valamint az erőforrások hatékony kihasználását. Az új kiadás […]

  A NetIQ Novell SUSE Magyarországi Képviselet múlt heti konferenciáján a legfrissebb SUSE felhőtechnológiákról és a kapcsolódó megoldásokról nyújtott áttekintést. A résztvevők megismerkedhettek a SUSE Cloud termékkel, amely a nyílt forráskódú OpenStack vállalati felhasználásra ajánlott változata. A rendezvényen jelentették be továbbá a SUSE legújabb együttműködési megállapodását a köztes szoftvereket és […]