Nem veszélyt, hanem kihívást lát az online sportfogadás januártól érvényes liberalizációjában – mondta a Szerencsejáték Zrt. elnök-vezérigazgatója a Portfoliónak adott interjújában. Máger Andrea elmondta, hogy jövő év január 1-jén megnyílik az online sportfogadás piaca, amely most a Szerencsejáték Zrt. bevételének húsz százalékát adja, ráadásul ez a vállalat egyik legdinamikusabban növekvő […]

Az elektronikus egészségügyi szolgáltatási tér (eeszt) 2017-es bevezetése óta több mint 25 ezer szolgáltató küld adatokat a felhőbe, ebből több mint tízezer magánszolgáltató. Az elmúlt öt évben az ágazat szereplői több mint kétmilliárd egészségügyi adatot és több mint 300 millió egészségügyi dokumentumot rögzítettek. Az eeszt-t is fejlesztő és üzemeltető Egészséginformatikai […]

Ma még várják a szervezők a középiskolás diákok jelentkezését a CanSat műholdépítő verseny magyar fordulójára, amelyen a csapatoknak egy üditőitalos-doboz méretű műholdutánzatot kell elkészíteniük. A CanSat célja a fiatalok érdeklődésének felkeltése az űrkutatás és az űripar iránt. A versenyt az Európai Űrügynökség (ESA) azzal a céllal hirdeti meg minden évben, […]

Folytatódik a NISZ Zrt. 2018-ban indított országlicenc programja, amelynek keretében 2024. június 30-ig az Informatika a Látássérültekért Alapítványon keresztül minden Magyarországon élő és határainkon túli, magyar igazolvánnyal rendelkező látássérült állampolgár ingyenesen juthat hozzá a legnépszerűbb képernyőolvasó- és képernyőnagyító szoftverek legújabb magyar nyelvű változatához. Az informatika minden látássérült embernek nélkülözhetetlen segítség […]

A különböző médiatartalmak és közösségi felületek erőteljes hatást gyakorolnak a gyerekek személyiségfejlődésére. A rájuk zúduló információtömeg feldolgozására nincsenek felkészülve – derült ki egy napokban megrendezett konferencián. Pászthy Bea gyermekpszichiáter, a Semmelweis Egyetem I. Gyermekgyógyászati Klinikájának docense szerint az elmúlt három év – a koronavírus-járvány időszaka – különösen nehéz és kegyetlen […]

Adatvagyona alapján ellenőrzött a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) egy ruhát és háztartási cikkeket árusító távol-keleti áruházat; a kiszabott bírságot és adókülönbözetet – ötvenkilencmillió forintot – azonnal befizette a cég – közölte a NAV. Az áruház ellenőrzését a közlemény szerint az indokolta, hogy online pénztárgépeikből folyamatosan érkeztek az adatok, de […]

Az online tér biztonságos és tudatos használatát segíti a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) online tudástára, a Digipedia, amely hiteles válaszokat ad a digitális világ használatához kapcsolódó kérdésekre. Közleményük szerint a szakértőik által összeállított platform célja, hogy referenciapont legyen mindazok számára, akik tájékozódni szeretnének a technológiai eszközökkel és online […]

Ha valami egyszer felkerül az internetre, nincs biztos módja annak, hogy teljesen eltávolítsuk onnan. A szlovák it-biztonsági társaság, az ESET szerint azonban van néhány dolog, amit megtehetünk azért, hogy minimalizáljuk a kockázatokat és biztonságosabbá tegyük online jelenlétünket. 1. Keressünk rá önmagunkra a Google keresőn. Elsőként érdemes szembesülni azzal, hogy az […]

Miközben az emberiség tudáshoz való hozzáférése jobb mint valaha, soha nem volt könnyebb önigazolást találni a valótlan állításokhoz, amit ironikus módon elsősorban a tudománynak köszönhető online tér és egyéb tömegkommunikációs eszközök tesznek lehetővé. A kiutat nem valamilyen új csodaszer jelentheti ebből a toxikus helyzetből, hanem a jó öreg tudomány és […]

Kibővítve és átdolgozva újra megjelent Kriska György „Édesvízi gerinctelenek Közép-Európában” című, munkája. A csaknem 400 rajzot és fotót tartalmazó, közérthető nyelven megírt könyv egyszerűsített határozója mobiltelefonra is letölthető, valamint egyes fejezeteihez online filmgyűjtemények is tartoznak. A mintegy 560 oldalas kötetben a szerző a közép-európai faunát tárgyalja, különös hangsúlyt adva a […]