A 4iG Nyrt. a napokban jelentette be, hogy a Digitális Kormányzati Ügynökség Zrt. (DKÜ) a társaság által vezetett konzorcium ajánlatát nyertes ajánlatként hirdette ki az IdomSoft Informatikai Zrt. által az Integrált Közszolgáltatási Információs Rendszer (IKIR) rendszer kiterjesztése és továbbfejlesztése (IKIR2) projekt keretében az „IKIR rendszer kiterjesztés és továbbfejlesztéshez kapcsolódó tervezési, […]

Már valamennyi magyarországi településen biztosított az elektronikus önkormányzati ügyintézés az Önkormányzati Hivatali Portálon keresztül – jelentették be a csaknem 18 milliárd forintos uniós program keddi, budapesti rendezvényén a projektet megvalósító szervezetek vezetői. Csampa Zsolt, a Belügyminisztérium nyilvántartások vezetéséért felelős helyettes államtitkára a projektet sikeresnek nevezte és azt mondta, hogy a […]

A szálláshelyek után a turizmusban más szolgáltatókra is kiterjesztenék a nemzeti turisztikai adatszolgáltató központ (ntak) rendszert, hogy ténylegesen lehessen mérni az ágazat teljesítményét, ne csak a szálláshelyeknél – mondta a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) szálláshelyekért- és vendéglátásért felelős igazgatója. Szabó Áron hozzátette: a fürdőknek már készítik azt a szoftvert, amit […]

Okosfejlesztéseket bemutató „útikalauzt” készít az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) a hazai települések döntéshozóinak. A tárca célja, hogy támogassa a hazai okostelepülések létrejöttét és segítse fenntarthatóvá tenni életüket. Az ITM közleményében az áll: olyan útmutató kidolgozása a cél, amely a települések fejlesztéseinek és életvitelének fenntartható eszköztárát mutatja be. A kalauzban […]

Országossá válik 2019-re az önkormányzati ASP (Application Service Provider) rendszer, amelybe eddig mintegy 1600 önkormányzatot vontak be. Az ASP rendszer az önkormányzatoknak egységes felületen, felhőalapú szolgáltatásként teszi elérhetővé a feladataik ellátásához szükséges alkalmazásokat, így biztosítva az ügyfelek hatékony kiszolgálását. Az igénybe vehető szolgáltatások köre igen széles: beletartozik az iratkezelő rendszer, […]

Pogácsás Tibor, a Belügyminisztérium (BM) önkormányzati államtitkára abban bízik, hogy a Helyi közszolgáltatás információs rendszer fejlesztése és bevezetése (IKIR) elnevezésű projekt jó együttműködést teremt a kormány és a települések között — írja az MTI. Pogácsás a projekt konferenciáját megnyitó beszédében hangsúlyozta, hogy az elektronikus kormányzás fejlesztéséhez több feltételt kell teljesíteni. […]

Fogyatékkal élő fiatal felnőttek számára épülő lakóotthont támogat a Feilo Sylvania világítástechnikai vállalat. A Legyen Mindig Otthonunk Alapítvány által épülő gyöngyösi otthon tíz személy befogadására lesz alkalmas. A Legyen Mindig Otthonuk Alapítvány 2011-ben alakult a Gyöngyösi járásban élő fogyatékos fiatal felnőttek életvitelének megsegítése céljából. Az alapítvány az önkormányzat, a helybeli […]

A tanulást és a tanítást segítő interaktív digitális okostantermeket adtak át Kisvárdán. A Bessenyei György Gimnáziumban megtartott eseményen részt vett Seszták Miklós nemzeti fejlesztési miniszter és Facskó István, a Samsung Electronics Europe regionális vezetője. A felső-szabolcsi városban a Samsung által indított program révén összesen három okostanteremet alakítottak ki. A nagyméretű […]

Nagy sávszélességű szolgáltatások váltak elérhetővé 68 településen annak az optikai hálózatnak köszönhetően, amelynek kiépítése a közelmúltban fejeződött be Kaposvár, Barcs és Szigetvár körzetében. A beruházást megvalósító Optanet Kft. az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta: a mintegy 2,4 milliárd forintos, hetven százalékban európai uniós támogatást élvező fejlesztés részeként 356 kilométer hosszú […]

A Drávanet Hálózatok Kft. optikai körzethálózati fejlesztése jó ütemben halad a Sellyei, Siklósi, Bajai, Kadarkúti és Nagyatádi kistérségek jellemzően elszórt kistelepülések alkotta területein. A fejlesztés összesen ötvenöt települést és közel huszonegyezer lakost érint. A 2014. április hónapban megkezdődött optikai hálózatépítési munkálatok a tervek szerint 2015. szeptember harmincadikáig befejeződnek, így a használatbavételi […]