Európai szinten kiemelkedő digitális fejlettségűnek számít Nyíregyháza városa, amely különböző területeken kínál befektetési lehetőségeket az olasz vállalkozók számára, hangzott el a Smart City Nyíregyháza című fórumon Rómában. A megyei jogú város a Digitális Magyarország fejlesztési program keretében Nyíregyházán működő smart projekteket mutatta be a mobilitás, az életminőség javítása, tehát az […]

Joseph Muscat máltai kormányfő, az EU soros elnöke elsőként fotózta le és tette fel közösségi internetes honlapjára a szombati római EU-csúcstalálkozó aláírt zárónyilatkozatát. Több állam- és kormányfő is mobiltelefonjával szelfi-felvételt készített magáról a zárónyilatkozat aláírt példányával. Időközben az olasz hatóságok folyamatos ellenőrzik a Rómában készülő tüntetésekre érkezőket: sisakokat és pajzsokat […]

Róma és Milánó városközpontját is a járműveikkel tüntető taxisok blokádja bénította meg csütörtökön, akik az utasszállítás liberalizálása, többek között az Uber internetes fuvarmegosztó szolgáltatás engedélyezése ellen tiltakoznak. Rómában a hajnali órák óta üresen állnak a repülőterek és vasútállomások taxiállomásai, az utasok hiába várakoznak. A római taxisok autóikkal együtt ellepték az […]

Mintegy százmilliárd eurót szán a fejletlen dél-olasz térségek gazdasági talpra állítására a római kormány többek között infrastrukturális befektetésekkel és a szélessávú internet bevezetésével. Mestertervként hirdette meg a nagyszabású gazdasági programot Matteo Renzi olasz miniszterelnök. Az olasz sajtó pedig rögtön a második világháború utáni Marshall-tervhez hasonlította a 20104-2020 között tervezett, mintegy százmilliárd […]

Az internetes hálózathoz való hozzáférés joga, a személyes adatok védelme és törölhetősége, valamint a kultúrának és az oktatásnak az interneten keresztüli terjesztése is szerepel az Internetes Jogok Nyilatkozatában, amelyet kedden mutattak be Rómában. A tizennégy cikkből álló dokumentumot Olaszország az Európai Unió tagállamai számára készítette. A nyilatkozat bevezetője leszögezi, hogy […]

Az iszlamista terrorizmust pártoló internetes honlapokat látogatta és azokat kedvezően kommentálta, ezért kiutasították Olaszországból a pisai Scuola Normale Superiore egyetem egy török állampolgárságú hallgatóját. A 25 éves fiatalembert még december végén kényszerítették távozásra az olasz hatóságok, mégpedig nemzetbiztonsági okokra hivatkozva, de az erről szóló információt csak most hozta nyilvánosságra az […]

Történelmi sétára invitál a római Zsidó Múzeum, ahol a modern technológia segítségével rekonstruálták az olasz fővárosban a XIX. század második felében lebontott gettó épületeit és utcáit. Multimédiás kiállításként hirdetik, a látogatók azonban valójában az egykori római gettó virtuális, de teljesen hiteles háromdimenziós rekonstrukcióját láthatják a tárlaton. A gettó rekonstrukciójához elsősorban […]

Regisztráció nélkül, teljesen ingyenesen hozzáférhetővé vált a milánói operaház, a Scala archívuma, amely a színháznak nem csak a zenei történetét őrzi. Nem operarészletek csendülnek fel a Scala archívumából (archiviolascala.org), hanem az előadások díszleteit, kellékeit, plakátjait ismerhetik meg az érdeklődők. Az internetes adatbankban a milánói operaházban 1950-től színpadra vitt előadások anyagát […]

A legnagyobb olasz vasútállomáson, a római Termini pályaudvaron lép működésbe június 26-án Itália első Bitcoin-automatája. Az akármilyen más pénz-automatához hasonló berendezésnél vásárolni és eladni is lehet majd a digitális fizetőeszközt. A Bitcoin-automata annyiban lesz csak más, hogy ügyfeleinek nem lesz bankkártyája és a tranzakcióhoz regisztrálni kell személyes adataikat. A Bitcoin-automatát […]

Az internetes közösségi élettől való szabadsághoz való jogot követelte magának Claudio Magris olasz író a Corriere della Sera olasz napilapban csütörtökön megjelent írásában. Akaratom ellenére feltett valaki a Facebookra. Nem kérek belőle – ezt a címet adta a Corriere első oldalán megjelent cikkének a kortárs olasz irodalom kiemelkedő képviselője. Az […]