Csaknem kilencmilliárd forint értékben kaptak eddig informatikai eszközöket a köznevelési intézmények a Klebelsberg Intézményfenntartó Központtól (Klik) az Új Széchenyi Terv keretében – közölte a Klik az MTI-vel. Március 9-éig az ország 18 megyéjében több mint 54 ezer informatikai eszközt, köztük számítógépeket, monitorokat, szervereket adtak át – írták. Hozzátették, hogy március […]

Több mint tízmillió forint értékben okoseszközökkel támogatja nagyothalló fiatalok felsőoktatási tanulmányait néhány cég (Samsung, Magyar Telekom, Auditus.Net) a Hallás Társasága Alapítvány kezdeményezésére. A program résztvevőinek keddi, budapesti sajtótájékoztatója után az MTI-hez eljuttatott közleménye szerint a felsőoktatási hallgatók egy százalékának van érzékszervi károsodása. Sok fiatalnak családja szociális helyzete miatt nincs esélye […]

A Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (Klik) csaknem 12,5 milliárd forint támogatásból komplex informatikai fejlesztést valósít meg a köznevelési intézményekben az Új Széchenyi Terv keretében — írta az MTI december 31-én. A kiemelt projekt célja, hogy a közoktatási intézményeket korszerű, a kor igényeit kielégítő informatikai eszközökkel lássák el. A projekt keretében informatikai […]

A Csányi Alapítvány pécsi és nagybajomi csoportja LEGO-robotokat kapott, hogy azok rászoruló tehetséges gyermekek tanulását segítsék. A méréstechnika, vezérlés és automatizálás területén vezető National Instruments magyar leányvállalata jövő év június 30-ig bocsátotta az alapítvány rendelkezésére a robotokat a vállalat speciális mentorprogramjának keretében, hogy azok szórakoztató formában segítsék a gyerekek térbeli […]

A Nemzetstratégiai Kutatóintézet (NSKI) támogatásával korszerűen felszerelt iskolai számítástechnikai szaktantermet és több száz Mikulás-csomagot adott át pénteken Beregszászon Szász Jenő, az NSKI elnöke. A szaktanteremmel kapcsolatban elmondta, hogy az NSKI 2,3 millió forintot fordított annak felszerelésére 15 számítógéppel és más eszközökkel. Hangsúlyozta, hogy az NSKI a jövőben folytatni szeretné a […]

Várhatóan kedden befejeződik a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (Klik) költözésével összefüggő informatikai rendszer újratelepítése – közölte a központ az MTI-vel. Korábban több sajtóorgánum is arról írt, hogy a Klik elköltözött, és az új helyén tíz napja sem az internet, sem a vezetékes telefonkapcsolat nem működik. A Klik tájékoztatása szerint az informatikai […]

Országos hálózattá bővíti másfél éve működő fővárosi oktatóközpontját, a Hűvösvölgyi úton található Bűvösvölgyet a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) – közölte a hatóság Kommunikációs Igazgatósága az MTI-vel. Tervek szerint Debrecenben nyílik meg jövőre az első vidéki médiaértés-oktató központ. Összesen hat, azaz három-három megyénként egy-egy vidéki médiértés-oktató központot tervez megnyitni […]

Egyesül a két nagy felsőoktatási tanulmányi rendszer, a Neptun és az Egységes Tanulmányi Rendszer (ETR). Az érintett informatikai cégeknek az MTI-hez eljuttatott közös állásfoglalása szerint az egységesítést követően több olyan, mostantól mindenki számára elérhető új funkció egységes bevezetése és országos felhasználása várható, mint például a tananyagszerkesztő és -lejátszórendszer és az […]

A tudomány működését mutatja be matematikai példákkal alátámasztva Lovász László matematikus, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) elnöke november 9-én Szegeden, a Magyar Tudomány Ünnepének megnyitóján, amelyet az interneten élőben is közvetítenek. A Szegedi Tudományegyetemre szervezett esemény köszöntő beszédekkel veszi kezdetét, majd tudományos díjakat adnak át. Lovász előadása nagyjából a negyedik tanórában […]

Digitális oktatási programmal támogatja a tartósan kórházi ápolásra szoruló gyermekeket a Telenor digitális oktatási projektje, a Hipersuli – jelentette be a Telenor. A tananyag hiperneten, azaz a Telenor gyors mobilinternetén keresztül érkezik a diákokhoz. A Hipersuli program májusban indult, s együttműködik a KórházSuli kezdeményezéssel. A KórházSuli egy éve indult önkéntes […]