Megtiltotta a TikTok közösségi médiafelület használatát hivatalos információs rendszerében a cseh képviselőház és a szenátus. Az intézkedést kiberbiztonsági megfontolásokkal indokolták – közölte Martin Plísek, a parlamenti alsóház kancellárja. A cseh képviselőház vezetése ugyanakkor a képviselőknek is javasolta, hogy a kínai tulajdonú alkalmazást töröljék személyes számítógépeikről és mobiltelefonjaikról is. A kiber- […]

Csehország állami számítógépes rendszerei biztonságát leginkább idegen országok, elsősorban Oroszország és Kína, illetve a hozzájuk kapcsolható hackercsoportok veszélyeztetik – állítja a cseh kiber- és információbiztonsági ügynökség (NÚKIB), amely jelentést dolgozott ki Csehország kiberbiztonságának állapotáról 2018-ban. A CTK hírügynökség néhány részletet ismertetett a dokumentumból, amelyet a jövő héten vitat meg az […]

 Újabb állami megrendeléseket kapott a kínai Huawei távközlési cég Csehországban annak ellenére, hogy a cseh kiber- és információbiztonsági ügynökség (NUKIB) tavaly decemberben óva intett a Huawei technológiáinak alkalmazásától. A Huawei a cseh Huatech a.s. partnercégén keresztül megnyerte a pénzügyminisztérium nyilvános pályázatát hálózati elemek szállítására a tárca DWDM optikai adatrendszerének […]

„Egy demokratikus ország állami és közintézményei elleni kibernetikai támadásokat egy idegen államhatalom részéről teljes mértékben elfogadhatatlannak tartjuk, ezek nincsenek összhangban a kölcsönös baráti kapcsolatokra és együttműködésre irányuló erőfeszítésekkel ” – olvasható a cseh külügyminisztérium honlapján. A prágai sajtó szerint a cseh külügyminisztérium legutóbb júniusban volt célpontja egy külföldről érkező kibertámadásnak. […]

Kizárták a Huawei-t egy csehországi állami pályázaton való részvételből – közölte a Mladá Fronta Dnes című cseh napilap. A lap értesülése szerint az Országos Pénzügyi Igazgatóság több mint félmilliárd korona (6,3 milliárd forint) értékű Moje dane (Az én adóm) elnevezésű tenderéről van szó. Az eredeti feltételek alapján tavaly a Huawei […]

Milos Zeman cseh államfő szerint Kína válaszintézkedéseket készít elő Csehország ellen, miután a cseh titkosszolgálatok a közelmúltban biztonsági kockázatnak minősítették a Huawei technológiáit, és ilyen értelemben nyilvánosan figyelmeztetést adtak ki azok használatával kapcsolatban. Zeman azt mondta: a biztonsági szolgálatok lépése miatt veszélybe kerültek a Skoda autógyár, valamint a PPF befektetőcsoport kínai beruházásai, […]