Kihirdették a nonprofit szervezetek számára kiírt Invitech InnoMax-díj nyerteseit – közölte az  Invitech ICT Services Kft. A győztesek egyike a Kompánia Alapítvány, amely hátrányos helyzetű, tanulási nehézségekkel küzdő gyerekekkel foglalkozik a virtuális valóság (VR) segítségével. A Németh Imre Alapítvány drónokkal és VR-felszerelésekkel korszerűsítené az iskolai számítástechnika-oktatást, míg a Dél-Alföldi Urbanisztikai […]

Felfüggesztette működését a Novaja Gazeta című független orosz lap az ukrajnai háború befejezéséig – közölte a szerkesztőség. „Újabb figyelmeztetést kaptunk a Roszkomnadzortól (az orosz tömegtájékoztatási és távközlési felügyelettől). Ezt követően felfüggesztjük az újság online és papír alapú változatát, közösségimédia-tevékenységét «az Ukrajna területén zajló különleges hadművelet» befejezéséig” – áll a szerkesztőség […]

Jövőre Szegeden rendezik a nemzetközi informatikai diákolimpiát (International Olympiad in Informatics, IOI), a rendezvényre négyszáz középiskolás diákot és felkészítő tanárait várják. Az IOI három évtizedes múltra visszatekintő verseny, száz ország középiskolás diákjai mérkőznek meg egy programozási versenyen. A versenyt a Digitális Jólét Nonprofit Kft., a Neumann János Számítógép-tudományi Társaság és […]

A természetvédők attól tartottak, már kihalt a súlyosan veszélyeztetett Hill-féle patkósdenevér, negyven év után azonban találtak egy példányt Ruandában. A kis repülő emlős (Rhinolophus hillorum) továbbra is él Ruanda Nyugwe esőerdejében – közölte a felfedezést tevő szervezet. Korábban nem volt információ a populáció méretéről, és a Természetvédelmi Világszövetség (IUCN) súlyosan […]

Szállást kínál akár százezer Ukrajnából menekülő ember számára – jelentette be az Airbnb.org nonprofit szervezet és az Airbnb szálláshely-szolgáltató portál. A közlemény szerint a szállásokat az Airbnb, az Airbnb.org Refugee Fund adományozói és az Airbnb.org szállásadóinak felajánlásai teszik ki. Aki szeretné támogatni ezt az erőfeszítést otthona felajánlásával, az Airbnb.org-on tájékozódhat […]

Több mint 260 ezren vettek részt azokon az ingyenes digitális készségfejlesztő tanfolyamokon, amelyek teljes egészében uniós támogatással 22,9 milliárd forintból valósultak meg. A Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Hivatal (NSZFH) közlése szerint a 2015-ben indult projekt elsődleges célja a digitális megosztottság csökkentése volt a konvergencia régiókban (Észak-magyarországi, Észak-alföldi, Dél-alföldi, Közép-dunántúli, Nyugat-dunántúli, […]

A szőlőmetszésben alkalmazható robot kifejlesztésén dolgozik az Innovitech Kft. a Pécsi Tudományegyetemmel (PTE), a Bay Zoltán Kutatóintézet Nonprofit Kft.-vel és az SBS Kft.-vel közösen – jelentette be a konzorciumot vezető Innovitech. Közleményük szerint a csaknem 860 millió forintból, 618 millió forintos támogatásával zajló program célja egy olyan önjáró robot létrehozása, […]

2

A Neumann Nonprofit Közhasznú Kft. (Input Program) és az Express Innovation Agency Zrt. közös szervezésében tizenkét magyar startup mutatkozhat be a Consumer Electronics Show-n (CES), Las Vegasban, január 5-7. között. A résztvevők a rendezvényt követően nemzetközi befektetőkkel és szakmai partnerekkel is találkozhatnak a Szilícium-völgyben — közölte az Innovációs és Technológiai […]

A digitális nevelés alapjait bemutató ingyenes tananyag jelent meg szülők és gyerekekkel foglalkozó szakemberek számára – közölte az anyagot összeállító Digitális Jólét Nonprofit Kft. A Gyerekkel a digitális világban című tananyag a digitális gyermekvédelem alapvető szempontjait, a digitális nevelés alapjait mutatja be. Támogatást, segítséget, azonnal használható információkat, eszközöket kínál, szórakoztató, […]

Durva informatikai rendszere lehet a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatalnak (Nébih), ha az éves üzemeltetés költsége bő kétmilliárd forint. Mindenesetre tény, hogy a Digitális Kormányzati Ügynökség Zrt. a 4iG által vezetett konzorcium ajánlata nyerte el az Élelmiszerlánc-biztonsági Centrum Nonprofit Kft., „A NÉBIH szakrendszereinek alkalmazástámogatási és szoftverfejlesztési feladatai” tárgyú központosított közbeszerzési eljárását. Az […]