Mintegy 1,5 milliárd forintból új informatikai rendszert vezet be az Alkotmányvédelmi Hivatal (AH), amelynek célja a jelenleg papír alapú nemzetbiztonsági ellenőrzések ügyintézésének egyszerűsítése, a korrupciógyanús esetek automatikus kiszűrése – közölte a Belügyminisztérium. Az AH a Közigazgatás- és Közszolgáltatás-fejlesztési Operatív Program keretében nyerte el a vissza nem térítendő támogatást. A tárca […]

1

Az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának tagjai szerint nem elég a magyar jogszabályokban szigorítani a regisztráció nélküli mobiltelefonos SIM-kártyák vásárlását; egyetértés van abban, hogy nemzetközi vagy legalábbis európai uniós szintű szabályozásra lenne szükség. A testület tagjai a bizottság szerdai zárt üléséről távozóban nyilatkoztak újságíróknak. Többen arra hívták fel a figyelmet, hogy ha […]

Az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottsága is tárgyal a kormányzati informatikai rendszer elleni hétvégi támadásról. Molnár Zsolt, a testület elnöke az MTI-nek vasárnap azt mondta: következő, szerdai ülésükön a Belügyminisztériumtól és a Nemzeti Kibervédelmi Intézettől is tájékoztatást kérnek a támadás körülményeiről, részleteiről, az elhárítása és a rendszer helyreállítása érdekében megtett intézkedésekről. Ormós […]

1

Nagyfokú szervezettségre utal a magyar kormányzati rendszereket érő informatikai támadás — mondta Bakondi György, aki azt is közölte, nem tudni ki áll a támadás hátterében. A belbiztonsági főtanácsadó ugyanakkor hozzátette: a kormányzati adatbázisoknak fejlett informatikai védelmi rendszerük van. A főtanácsadója az M1 aktuális csatorna szombat esti műsorában azt mondta, hogy […]

1

Az információs társadalom korában kevesebb a titok – mondta a belügyminiszter kedden Budapesten, A nyílt információgyűjtés fejlődő területei című nemzetközi tudományos-szakmai konferencián. Pintér Sándor közölte: az információ hatalom, korábban a családok és a közösségek zárt életet éltek, az információszerzésre csak különféle rendőri eszközökkel nyílt lehetőség. Ma már nyílt életvitelt folytatunk, […]

Alaptörvénybe ütközőnek minősítette a román alkotmánybíróság szerdán a kihirdetésre váró információbiztonsági törvényt, amely ellen a Klaus Iohannis államfőhöz közel álló Nemzeti Liberális Párt (PNL) emelt alkotmányossági kifogást. A liberális szenátorok ugyan decemberben megszavazták a jogszabályt, miután azonban több civil szervezet úgy értelmezte, a jogszabály jogalapot teremt a titkosszolgálatoknak, hogy bármilyen […]

Törvénytervezetet fogadott el a román kormány szerdai ülésén a telefonos feltöltőkártyák forgalmazásáról, az új rendelkezések értelmében csak a vásárló személyi adatainak rögzítésével adhatóak el ezek. Romániában eddig a személyi adatok rögzítése nélkül is lehetett vásárolni feltöltőkártyát. A nemzetbiztonsági megfontolásból elfogadott tervezet arra kötelezi a már most ilyen kártyával rendelkező tulajdonosokat, […]

Az amerikaiak „vakmerőségének” és „ravaszságának” tulajdonítja a kínai állami Hszinhua hírügynökség keddi kommentárjában azt, hogy titkos adatgyűjtésüknek egy olyan kínai vállalat is a célpontja, amelynek a helyi piacra jutását nemzetbiztonsági kockázat miatt ők maguk akadályozzák. A Der Spiegel szerint a Huaweit, a hálózati eszközöket gyártó amerikai Cisco egyik legnagyobb versenytársát […]

Kína kiberhatalommá válását szeretné elérni Hszi Csin-ping államelnök, pártfőtitkár, aki vezetője lett egy az internetbiztonságot és informatizálás központilag irányító új csapatnak – derült ki a csoport első üléséről kiadott közleményből. Hszi az első ülésükön azt hangoztatta, hogy fontos stratégiai kérdésekről van szó, amelyek nem csak az ország biztonságával vannak összefüggésben, […]

Az elmúlt időszakban megnövekedett a magyar kiberkörnyezetet, köztük a kormányzati rendszereket is célzó különböző forrásokból indított kibertámadások száma és súlyossága – mondta Kádár Andrea Beatrix helyettes államtitkár, a Miniszterelnökség Nemzetbiztonsági Irodájának vezetője, hétfőn egy budapesti konferencián. Előadásában hangsúlyozta, hogy az utóbbi 10-15 évben a biztonság fogalma „kiszélesedett”, új kihívások jelentek […]