A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) az év első napján élesítette az elektronikus áfarendszert (eÁFA) – közölte a hatóság. Az eÁFA-ban először február 1-től nyújtható be áfabevallás, de már most kipróbálhatók a rendszer bizonyos funkciói – írták, hozzátéve: az elektronikus áfarendszer támogatja az adókötelezettség elektronikus és pontos teljesítését, csökkenti az […]

Már másfél millióan regisztráltak a NAV online számlarendszerébe, amely 2018. július 1-jén debütált, közülük mintegy 1,3 millióan már szolgáltattak is adatot. Az ebből származó többletbevétel évek óta szolgál a kormány adócsökkentéseinek fedezetéül. Izer Norbert, a Pénzügyminisztérium adóügyekért felelős államtitkára szerint a kormány gazdaságpolitikájának kiemelt célja a gazdaságfehérítés, amelynek pedig fontos […]

Mintegy 32 millió forintnyi hamis elemet, hangszórót és kontrollert találtak a pénzügyőrök egy bolgár kamionban, amit Gyulánál ellenőriztek. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) tájékoztatás szerint a Görögországból Spanyolországba tartó kamion raktéréből 7840 elem, 240 kontroller és 1439 hangszóró került elő. A lefoglalt, ismert márkák logóival ellátott tárgyakról megállapították, hogy […]

A harmadik országokból* érkező importszállítmányok vámkezelését december 1-től megújult, modernebb és biztonságosabb informatikai rendszer segíti, megfelelve ezzel uniós vámjogi elvárásoknak. Az eVÁM AIS-t (Automatic Import System) a kiscsomagos e-kereskedelmi forgalom kezelésére kifejlesztett, nagy adattömeget kezelő eVÁM alapjain alakította ki a NAV. Az eVÁM-ot a 22 euró alatti, kis értékű e-kereskedelmi […]

Lezárult az adóügyi igazgatási eljárásokat egyszerűsítő, kiemelt informatikai projekt a NAV-nál. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) közleménye szerint a fejlesztés 2018 óta több ütemben összesen 9,331 milliárd forint vissza nem térítendő uniós (Köszönjük!) támogatásból és 5,317 milliárd forint saját forrásból jöhetett létre. A projektben a NISZ Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató […]

A jövőre érkező eÁfa rendszer új alapokra helyezheti az adózók áfabevallási gyakorlatát, ám önmagában nem képes a bevalláskészítés folyamatának automatizálására. A Deloitte közleménye szerint az őszi adócsomagban már szerepelnek az eÁfa rendszerre vonatkozó rendelkezések, így biztosra vehető, hogy a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) tájékoztatásának megfelelően 2024. január 1-jétől, elindul […]

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nevével visszaélő, káros csatolmányt tartalmazó e-mailek terjednek. A Nemzetbiztonsági Szakszolgálat Nemzeti Kibervédelmi Intézete a közleményében azt írta, hogy a káros levél megtévesztően hasonlít egy valódi ügyfélkapus értesítési üzenetre, és a levél feladója is valódinak tűnik ([email protected]), a levél fejlécadataiból azonban kiderül, hogy valójában nem […]

Az Online Számla rendszer adatainak kockázatelemzésekor a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) eltérést talált egy nagykereskedőnél, amelynek adózási gyakorlata nem volt összhangban a tevékenységével . A hivatal közleménye szerint a Budapesti Nagybani Piacon működő, zöldség-, gyümölcs-nagykereskedőt vizsgáltak a NAV revizorai, mert a cég havi áfabevallásaiban feltűnően magas, több tízmillió forint […]

Kreatív pályázatot hirdet 10-23 éves fiataloknak a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV). A Megosztod? című pályázatra adózási témájú alkotásokat várnak. A NAV közleményében azt írták a több mint kétmillió forintos összdíjazású pályázatra a képregénytől a TikTok-videón keresztül a mobilappig, szinte bármilyen, adózási témájú kreatív alkotás beküldhető. A 10-23 évesek november […]

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) október végéig megküldi az adószámla-értesítőket magánszemély és egyéni vállalkozó ügyfeleinek.  A közlemény szerint országosan mintegy kétmillióan kapnak postán adószámla-értesítőt, vagy várhatják az elektronikus értesítést. Akinek van KAÜ-azonosítása (ügyfélkapu, e-személyi igazolvány, arcképes videós azonosítás, telefonos azonosítás) az elektronikus tárhelyére (https://tarhely.gov.hu) kapja az adószámlájával kapcsolatos tájékoztatót, amelyről […]