A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) mobil appján keresztül már nem csak számos adófajtát be lehet fizetni, hanem számos hasznos információ is megtudható.   Egyre nagyobb teret hódítanak az elektronikus úton intézhető mobiltelefonos, tabletes megoldások, mivel időt és pénzt spórolnak azzal, hogy nem kell papír alapú űrlapokat töltögetni, sorban állni. A […]

Internetes szolgáltatókat ellenőrzött Heves vármegyében a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV), köztük például testregenerátort vagy halottlátót. A tizenhét ellenőrzésből tizenhárom esetben találtak valamilyen szabálytalanságot, emiatt 2,5 millió forint mulasztási bírság kiszabása várható. A NAV Heves megyei munkatársainak ellenőrzési sorozatában azokat az internetes szolgáltatókat szűrték ki, akik gyaníthatóan bejelentés nélkül, kontárként […]

Költségvetési csalás miatt hallgatták ki egy több mint 400 millió forint vagyoni hátrányt okozó bűnbanda irányítóját. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Észak-magyarországi Bűnügyi Igazgatóságának a közleménye szerint az elkövetői kör – külföldi gazdasági társaságok mögé rejtve – mintegy 1,5 milliárd forint értékű számítástechnikai eszközöket, adathordozókat, számítógépes perifériákat értékesített webáruházon […]

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) nagy hangsúlyt helyez a fogyasztók védelmére a világhálón is, és elemzi a mesterséges intelligencia (MI) piaci versenyre gyakorolt hatását is. A GVH fogyasztóvédelmi világnap – március 15. – alkalmából kiadott közleménye szerint a MI robbanásszerű terjedése torzíthatja a versenyt a digitális ágazatokban és kiszolgáltatottabb helyzetbe hozhatja […]

Épp tíz éve részese a magyar vállalkozások életének a Billingo online számlázó. Már az indulásnál is a magyar vállalkozások mindennapi adminisztrációs terheinek gyors és hatékony megoldása volt a társaság célja. Az ötlet bejött, mert a Billingót mára mintegy kétszázezer regisztrált felhasználóval rendelkezik, és közel százmillió számlát állítottak ki vele. Mára […]

Február 1. óta webes felületen, illetve gép-gép kapcsolaton keresztül is benyújtható az áfabevallás az eÁFA-rendszerben. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) közleményben hívta fel a figyelmet: az adóhivatali adatokra épülő szolgáltatáscsomag minden vállalkozás számára előnyös megoldást kínál az adókötelezettség gyors és pontos teljesítésére. A korábbinál kevesebb adminisztráción túl képes kiszolgálni […]

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) repülőtéri igazgatósága csaknem hatmillió küldeményt vámkezel havonta, tavaly novemberben és decemberben az e-kereskedelmi küldemények száma már elérte a havi kilencmilliót. Az adóhivatal szerint a vámkezelési dömpingben sem juthat be az országba nem biztonságos, akár az emberek egészségére is káros áru. Magyarország földrajzi helyzetéből adódóan […]

A 2023-ra vonatkozó személyijövedelemadó-bevallások tervezetét idén is elkészíti a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV), de akik maguk készítik el a dokumentumot, már hozzáférhetnek a korábbinál logikusabb és a kitöltést segítő új funkciókkal kibővített webes kitöltő programhoz. A NAV szja-bevallási tervezete nem csak magánszemélyeknek készül, az egyéni vállalkozóknak, a mezőgazdasági őstermelőknek […]

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) az év első napján élesítette az elektronikus áfarendszert (eÁFA) – közölte a hatóság. Az eÁFA-ban először február 1-től nyújtható be áfabevallás, de már most kipróbálhatók a rendszer bizonyos funkciói – írták, hozzátéve: az elektronikus áfarendszer támogatja az adókötelezettség elektronikus és pontos teljesítését, csökkenti az […]

Már másfél millióan regisztráltak a NAV online számlarendszerébe, amely 2018. július 1-jén debütált, közülük mintegy 1,3 millióan már szolgáltattak is adatot. Az ebből származó többletbevétel évek óta szolgál a kormány adócsökkentéseinek fedezetéül. Izer Norbert, a Pénzügyminisztérium adóügyekért felelős államtitkára szerint a kormány gazdaságpolitikájának kiemelt célja a gazdaságfehérítés, amelynek pedig fontos […]