A 2020-as év új kihívásai különösen érzékenyen érintik a fogyatékos embereket, ugyanakkor az online megoldások előtérbe kerülésével javult az egyenlő esélyű hozzáférés az élet számos területén. A digitális technológia eddig is nélkülözhetetlen eszköze volt a látássérült személyek társadalmi integrációjának, szerepe azonban most, a járvány idején még inkább felértékelődött. Németh Orsolya, […]

Elkészült a nemzeti konzultáció honlapjának akadálymentesítése, így a kitöltése minden magyar polgár számára biztosított – jelentette ki Nyitrai Zsolt. Az MTI híre szerint a miniszterelnöki megbízott az mondta, hogy Magyarország kormányának működési alapelve, hogy a fontos döntései előtt megkérdezi a polgárok véleményét, erről szól a nemzeti konzultáció. Mi több, a […]

 Továbbfejlesztik a Siketek és Nagyothallók Országos Szövetsége (Sinosz) által elindított Kontakt jelnyelvi videó-tolmácsszolgáltatást – jelentette be az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára és a Sinosz elnöke. Czibere Károly közölte, áprilisban hirdetett meg a kormány egy négymilliárd forintos keretösszegű pályázatot a Országos Fogyatékosságügyi Tanács […]