Erdős Pál több évtizedes geometriai sejtését igazolták az ELKH Rényi-intézet, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME), és a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) matematikusai. Az SZTE közlemény szerint Leo Moser osztrák-kanadai matematikus az 1960-as években tette fel azt a geometriai kérdést, hogy sík legfeljebb mekkora hányada színezhető ki úgy, hogy két […]

Tudósok mesterséges intelligencia (MI) felhasználásával hallgatták a torkolati és rózsaszín folyami delfinek hangját. A Nature magazin híre szerint a Katalóniai Műszaki Egyetem és a Mamiraua Fenntartható Fejlődés Intézete két amazonasi delfinfaj mozgását monitorozta, amelynek során egy mesterséges neurális hálózattal vizsgálták a delfinek kommunikációját. A Brazília északi részén található Mamiraua-rezervátumban a […]

Még idén három új üzlet megnyitását tervezi Magyarország -a saját állítása szerint- legnagyobb műszaki áruházlánca, a MediaMarkt. Július 13-án Hódmezővásárhelyen nyitotta meg legújabb, „Shop-in-Shop” típusú áruházát a MediaMarkt. A Tesco hipermarkettel közösen megvalósított üzletformában még idén további két egység átadását tervezi a cég. A három új áruházzal így összesen tizenhétre […]

Janus-arcú csillagot fedeztek fel csillagászok, amelynek jellegzetességei a tudósokat is meglepték – számolt be a The Guardian. A Nature című folyóiratban publikált tanulmány szerint úgy tűnik, hogy a fehér törpe egyik oldala szinte teljes egészében hidrogénből, a másik pedig héliumból áll. Ilyen spontán kialakult kettősséget hordozó magányos csillagot korábban nem […]

Nem csökken a visszaélések száma az internetes kereskedelemben, ezért az adóhatóság növeli az ellenőrzések számát, amivel a kárt okozó illegális gyakorlatokat próbálja visszaszorítani. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) ellenőrzési főosztályának vezetője, Horváth Gábor szerint a NAV munkatársai folyamatosan figyelik az online piactereket, közösségi oldalakat, éves szinten mintegy húszezer weboldal […]

Magyarországon a most induló DigitalTech EDIH a kis- és közepes vállalkozások százainak nyújt térítésmentes támogatást kiberbiztonsági, blockchain technológiával, fintech megoldásokkal, valamint üzletfejlesztéssel összefüggő kihívásaik megoldásában. A DigitalTech EDIH-et működtető konzorcium közleménye szerint az Európai Bizottság által létrehozott Európai Digitális Innovációs Központok (EDIH-ek), amelyekből Európa szerte már több mint 150 található, […]

Tavaly ismét a Magyar Telekom volt a legnagyobb forgalmú mobiltelefon- és tablet értékesítő a magyar online kiskereskedelmi piacon – immár ötödik éve. A teljes online kiskereskedelmi piac 2,4 százalékát tudhatja magáénak a társaság, amivel a hatodik legnagyobb hazai online szereplőnek számít. A Magyar Telekom online webshopja immár ötödik éve tartja […]

A soproni Földfizikai és Űrtudományi Kutatóintézet (FI) munkatársai több mint tíz ország kutatóival együttműködve vizsgálják a globális villámtevékenységet, hogy teljesebb képet kapjanak a bolygó klímájának állapotáról. A Journal of Geophysical Research (JGR) lapcsalád Atmospheres című folyóiratában közelmúltban publikált tanulmányban a kutatók a globális villámtevékenység napról napra történő változásait vizsgálták. A kutatók […]

A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME) és a Magyar Nemzeti Bank (MNB) egyik csapata bejutott a Project Rosalind Techsprint elnevezésű technológiai verseny döntőjébe. Az MNB közleménye szerint a verseny célja, hogy olyan lakossági digitális jegybankpénz felhasználási eseteket keressen, amelyek a magánszektor és jegybank együttműködése által ösztönzik a versenyt és […]

A Magyar Telekom 2022-ben a hazai online kiskereskedelmi piac forgalmának 2,4 százalékát adta, ezzel csak a hatodik helyet foglalja el a magyarországi operációval működő e-kereskedők között. A GKID elemző és tanácsadó cég felmérése szerint Magyarországon az e-kereskedelem növekedési üteme 2022-ben 9,9 százalékra mérséklődött, az online értékesítés kereskedelmen belüli részaránya 9,6 […]