Tíz év után véget ért a budapesti e-jegyrendszerper: a nemzetközi választottbíróság döntése nyomán 5 950 000 eurót fizet a Budapesti Közlekedési Központnak (BKK) a német Scheidt & Bachmann cég, amiért olyan szerződésszegést követett el, amely miatt a BKK jogszerűen mondta fel a 2014-ben aláírt vállalkozási szerződést. A BKK azt közölte, […]

Ösztöndíjprogramot hirdet egyetemista lányoknak a Yettel az Óbudai Egyetemmel, amelynek célja az informatikai és mérnöki területek vonzóbbá tétele a nők számára. A Yettel megbízásából készített országos reprezentatív kutatásból kiderül, hogy minden második magyar szerint férfiként könnyebb érvényesülni a munkaerőpiacon, és a választ adók több mint negyede szerint a nők rendszeresen […]

„Olyan forradalom ez, mint az elektromosság megjelenése, csak még annál is mélyrehatóbb” – hangzott el a győri Széchenyi István Egyetem Spinoff Klubjának évadnyitó pódiumbeszélgetésén, ahol a mesterséges intelligencia (MI) üzleti felhasználási lehetőségeit vitatták meg a technológiával foglalkozó szakemberek. Az eszmecsere kijózanító képet rajzolt a területről: még nem tartunk ott, hogy […]

A román Legfelsőbb Védelmi Tanács (CSAT) nem járult hozzá Huawei-berendezések használatához az ötödik generációs (5G) távközlési hálózatokban, ezért a kínai távközlési konszernt kizárták az 5G hálózatok kiépítésére irányuló tenderekből. A Huaweit az 5G mobil távközlési infrastruktúra fejlesztésekből kizáró kormányfői határozat csütörtökön jelent meg a román hivatalos közlönyben. Romániában 2021 nyarán […]

A Magyar Telekom informatikai rendszereinek ütemezett karbantartása miatt 2024. március 14-én 18 órától várhatóan 2024. március 16-án 8 óráig a Telekom alkalmazás, a Telekom fiók, a telekom.hu és az Üzleti önkiszolgáló portál nem lesz elérhető, valamint március 14-én csütörtökön a cég üzletei is a szokottnál hamarabb, 18 órakor bezárnak – […]

Elindult az Európai Unió innovációs keretrendszerének egyik legnagyobb projektje, a TwinEU, amelynek célja, hogy kidolgozza az európai villamosenergia-rendszer digitális másának koncepcióját. A közlemény szerint a projekt végrehajtásában 15 országból 75 konzorciumi partner vesz részt, és húszmillió euró uniós forrás áll rendelkezésre. A TwinEU eredményeképpen a teljes európai villamosenergia-rendszer átláthatóbbá, könnyebben […]

Elindult a regisztráció az ország első ipari digitalizációs fesztiváljára, a Smart Manufacturing Festival. „A fejlődés társadalmasítása!” rendezvényen több mint harminc helyszínen, mintegy ötvenféle program várja a látogatókat 2024. február 26. és március 8. között. Az Ipar 4.0 Nemzeti Technológiai Platform Szövetség (NTPSZ) által életre hívott programsorozaton a magyar ipari nagyvállalatok, kis- […]

A Szegedi Tudományegyetemen (SZTE) fizikus-mérnöki alapszak indul, amely folytatásaként már engedélyezés előtt áll az ELI ALPS lézeres kutatóközpont igényeire épülő fotonikai mérnöki mesterszak terve is. Az SZTE Magyarországon – a Műegyetem után – másodikként indít fizikus-mérnöki szakot. Különlegessége, hogy az itt végzettek fizikusként – vagyis a természeti jelenségek mély megértésének […]

A négy napos modell nem alkalmazható egységesen minden munkatársra, így a Magyar Telekom úgy döntött, lezárja a tesztet. A Magyar Telekom 2022. júniusában jelentette be, hogy teszteli annak a megvalósíthatóságát, hogy négy napos munkahéttel – változatlan alapbér és feladat mellett – ugyanazt a hatékonyságot el lehet-e érni, mint heti öt […]

A felsőfokú felvételi időszak során már több egyetem is beszámítja pluszpontként a nemzetközileg elfogadott számítógép-használói jogosítványt, vagyis az ICDL bizonyítványt. Idén február 15-ig lehet jelentkezni a felsőoktatási intézmények szeptemberben induló képzéseire. A felsőfokú felvételi rendszerben több intézmény döntött úgy, hogy a digitális kompetenciák terén pluszpontként beszámítja a „számítógép-használói jogosítványt”, vagyis […]