Az elmúlt négy évben több változás történt az it-infrastruktúrában és az adatközponti létesítményekben, mint a korábbi húsz év során összesen. Számos szervezet számára az adatközpont egyre inkább egyfajta technológiai nehezék, mely az üzletet lefele húzza a folyamatosan növekvő fajlagos termelési költséggel, munkaerő és hely szükséglettel. Ugyanakkor visszatartja azon stratégiák, megoldások […]
munkaerő
Magyarországon még mindig könnyebb megfelelő munkaerőhöz jutni, mint a környező országokban — jelentette ki Simon Attila, a Qualysoft vezérigazgatója. Hozzátette, ha találnak is megfelelő munkaerőt, az bizony többe kerül. – Ma az informatikai szakma szerint szakemberhiány hiány van. Hogyan tud egy informatikai társaság megfelelő utánpótláshoz jutni? – Bizonyos területeken, elsősorban […]
A Key Telecom Kft. tavaly 39 829 600 forint vissza nem térítendő európai uniós támogatásban részesült a „Komplex vállalati technológiafejlesztés mikro-, kis- és középvállalkozások számára” elnevezésű pályázat keretében. A közel százmillió forint összköltségű beruházás célja a vállalkozás versenyképességének elősegítése az eszközpark, a humán erőforrás, valamint a vállalati stratégia alkotás fejlesztésével. […]
A Magyarországon működő szolgáltató központok kétharmada bővítést tervez, a cégek többsége szerint a képzett munkaerő az ország legnagyobb erőssége, derül ki az EY Nemzeti SSC (született: Ernst & Young) felméréséből. A kutatás eredményei szerint a központok tipikusan a költségek csökkentése miatt jönnek Magyarországra, de nem azért maradnak itt és nem […]
A hr tanácsadó és szolgáltató JobGroup vezetése úgy döntött, hogy ügyfélszolgálati tevékenységét végző vállalatát, a Tele-Scope-ot eladja. A megállapodás a felhőalapú ügyfélszolgálati központ szolgáltatást nyújtó Comforce Zrt.-vel köttetett meg. A tavaly több mint egymilliárd forint forgalmat lebonyolító JobGroup idén elsősorban a megváltozott munkaképességű munkavállalók elhelyezkedésének felgyorsítását, a munkaerő közvetítés korszerű, […]
„Az elmúlt egy-két évben átalakult az informatikai HR-piac. Szinte kizárólag a jó szoftverfejlesztő szakembereket keresik a cégek, technológiától függetlenül. Kicsi az elhelyezkedési esélye a közép- vagy felsővezetői pozícióra vágyó menedzsereknek, vagy akár a projektmenedzsereknek, legyenek még oly kiváló szakemberek is” — állítja Németh-Nusser Lénárd, a Qualysoft Informatikai Zrt. toborzással és […]
Korlátozott számban vesz csak fel új munkásokat egyelőre a Foxconn Kínában. A jelenség némiképp meglepetést kelt az elmúlt évek töretlenül terjeszkedése után, a vállalat még a jelentős presztízsveszteséget okozó, komoly munkajogi visszaélésekre fényt derítő tavalyi munkajogi vizsgálatok után sem fogott abból vissza. A cég közleményében cáfolta a nyugati sajtó […]
A kínai távközlési gyártó, a Huawei magyarországi leányvállalatának vezetőjét, Gavin Dai ügyvezető igazgatót kérdeztük a vállalat terveiről. – Tavaly májusban jelentek meg híradások arról, hogy Pécsett akár ezres nagyságrendű munkahelyet hozna létre a Huawei. Mi valósult meg ebből? – A tavalyi híradások nem egyéves időtávlatról szóltak. Ráadásul a korábbi beszállítónk […]