A Műegyetem Gazdaság- és Társadalomtudományi Karán 2015 szeptemberében Pénzügy és számvitel nappali alapszak indul Pénzügyi-számviteli informatika és Nemzetközi pénzügyek és számvitel specializációkkal. A bolognai folyamat eredményeként a korábbi közgazdaságtan képzési terület két képzési ágra vált szét, közgazdasági és üzleti ágra, ezért a korábban leginkább gyakorlat-orientáltnak tartott és egyben legnagyobb közgazdász […]

Kiosztották a Műegyetem Pénzügyek Tanszékén meghirdetett Szép, jó vagy érdekes fotópályázat díjait. A sablonos megoldások helyett kerestek új megközelítésű képeket. A három közül pénzügyekkel kapcsolatos kategóriában érkezett a legkevesebb kiemelkedő színvonalú pályamű. Ezért adtak ki négy megosztott díjat az első, második és harmadik helyezés helyett. Ötszáz képet töltöttek fel a […]

A BME Pénzügyek Tanszék szeptemberben meghirdetett „Szép, jó vagy érdekes” fotópályázatának legsikeresebb képei november 18-tól láthatók a Q épület 4. emeleti, az A és B szárnyat összekötő folyosóján. A kiállításon szereplő 30 képet november 4-én választotta ki a szakértő zsűri a beküldött 527 pályaműből. A képek bemutatásával a közönségdíj odaítéléséhez, […]

  Idén ötödik alkalommal hirdeti meg a Műegyetemen működő Pro Progressio Alapítvány pályázatát magyarországi középfokú oktatási intézmények részére a műszaki és természettudományi ismeretek oktatásának támogatására és népszerűsítésére, valamint az ezt oktató pedagógusok elismerésére. Az egyik kategória a természettudományi, műszaki jellegű tantárgyakhoz kapcsolódó rendezvények, események szervezésének támogatása. A másik ösztöndíjat olyan […]

  Egy friss felmérés szerint a Műegyetemen 2011-ben végzettek az első munkahelyet négy hónap alatt találták meg az egyetem Diákközpontjának legutóbbi (2012-es) éves felmérése szerint. A válaszadók 7,8 százaléka, de a Gazdaság- és Társadalomtudományi Karon végzőknek 13,7 százaléka már az abszolutórium megszerzésekor rendelkezett teljes állású munkaviszonnyal. A végzősök 70, százaléka […]

  Mostantól a főiskolai és egyetemi hallgatók az ország bármely részéről az eredeti ár töredékéért, diákáron szerezhetnek nemzetközi Ethical Hacking minősítést a Műegyetem és a NetAcademia Oktatóközpont együttműködése révén, így kiemelkedő lehetőségekhez juthatnak a munkaerőpiacon. A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem az egyike annak a 19 európai felsőoktatási intézménynek, mely […]

  Önállóan működő robotok versenyét tekinthetik meg az érdeklődők január 12-én 10-14 óra között a Műegyetem Q épületének aulájában, a megmérettetésen 12 csapat robotjárművei mérkőznek meg egymással. RobonAUT 2013 címmel hirdetett robotépítő versenyt a BME Villamosmérnöki és Informatikai Kar Automatizálási és Alkalmazott Informatikai Tanszéke a mesterképzésben részt vevő hallgatók számára […]