Mivel az árak emelkedése szinte már az élet minden területén egyre inkább érezhető, ezért a vásárlók sok esetben többször is meggondolják, hogy mi az, amire költsenek, és melyek azok a termékek vagy szolgáltatások, amelyekről hajlandóak lemondani. Sokak számára talán nem a mostani tűnik a legjobb időpontnak egy új laptop beszerzésére, […]

A HMD Global bejelentette a Nokia X30 5G elnevezésű okostelefont, amely a cég szerint az eddigi legkisebb ökolábnyomot és az eddigi legjobb PureView fényképezési élményt nyújtja. A Nokia X30 5G teljesen újrahasznosított alumíniumvázzal és 65 százalékban újrahasznosított műanyag hátlappal készül – így lett a váztól egészen a dobozig az eddigi […]

Bizonyos lepkefajok szárnyát cink-oxiddal bevonva környezetkímélő módon és olcsón állíthatók elő fotonikus nanoszerkezetek, amelyek lehetővé teszik a napenergia közvetlen hasznosítását kémiai folyamatok előidézésére – állapították meg az Energiatudományi Kutatóközpont Műszaki Fizikai és Anyagtudományi, valamint Energia- és Környezetbiztonsági Intézetének kutatói. Az eredmények új távlatokat nyithatnak többek között a vízben oldott szennyező […]

Milyen szempontokat kell végig gondolni, hogy a megfelelő modellt válasszuk a csemeténknek, aki ma már nem az iskolapadot, hanem a billentyűzetet koptatja inkább. A Dell marketingesei segítenek a választásban… Kinek, mit, mire? Az általános iskolásoknak általában elég egy alapfelszereltségű, maximum középkategóriás laptop. Az olyan alapfeladatok ellátására, mint a szövegszerkesztés vagy […]

Kipróbálhattuk az AOC csúcsmodell mechanikus billentyűzetét, az Agon AGK700-t. Objektív A Cherry MX Red kapcsolókkal szerelt keyboard dobozában egy mágneses rögzítésű, műbőr borítású csuklótámaszt, egy gombkiszedőt és négy, piros színű cserekupakot található. A billentyűket úgy tervezték, hogy felülről nézve már-már úgy látszanak, mintha lebegnének a billentyűzet szálcsiszolt alumínium fedlapja felett. […]

Nemzetközi űrtechnológiai projektben vesznek részt a Debreceni Egyetem (DE) természettudományi és technológiai karának kutatói egy EU HORIZON pályázat keretében: a szakemberek űreszközök hőszigeteléséhez fejlesztenek ki és gyártanak speciális polimer aerogéleket a novemberben induló 3 millió eurós összköltségvetésű programban. A DE közleménye szerint az aerogélek kutatásával 17 éve foglalkoznak a kar […]

Nagy-Britannia eddigi legnagyobb, háztartási műanyagszemétről szóló felmérése kimutatta, hogy „nem működik az újrahasznosítás” – írta a BBC. A Big Plastic Count (Nagy műanyagszámlálás) elnevezésű felmérés májusba, egy hétig zajlott, eredményei azt mutatják, hogy ennyi idő alatt egy átlagos háztartás 66 darab műanyagot dob ki. Ennek alapján a szervezők – az […]

Forradalmasíthatják a műanyagok újrahasznosítását egyes enzimek, amelyeket a gyászbogárlárvák emésztőrendszerében találtak – állítják ausztrál tudósok. A Queenslandi Egyetem kutatói rájöttek, hogy a műanyagot kedvelő Zophobas morio, a szuperférgekként is emlegetett gyászbogárlárvák az emésztőrendszerükben meglévő enzimeknek köszönhetően akár úgy is életben tudnak maradnak, hogy pusztán az egyik legelterjedtebb műanyaggal, a polisztirollal […]

A Rakun rendszer másfél évvel ezelőtti megalakulása óta 12 650 doboz egyszer használatos élelmiszertároló edénytől mentette meg a bolygót. A Rakun Box közösség tagjai az egyszer használatos dobozok helyett RAKUN dobozokban kérhetik ételeiket a partneréttermekben. A vállalat ezért arra ösztönzi az embereket, hogy a környezettudatos élelmiszer-csomagolási megoldások mellett döntsenek, ugyanis […]

Megérkeztek Magyarországra a Waterdrop termékei. A vízben oldódó waterdrop kockák olyan gyengéden kiszárított, majd formába tömörített gyümölcsökből és gyógynövényekből állnak, amelyek megőrizték természetes tápanyagaikat és csak úgy dúskálnak a vitaminokban. Dobj egy waterdrop kockát jó fél liter vízbe, várj egy percet, amíg feloldódik, és máris készen van az ízletes frissítő, […]