Idén 152 kutató nyerte el 2022-ben a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) Bolyai János Kutatási Ösztöndíját. Az MTA közleménye szerint a nyertes pályázatokról a Bolyai János Kutatási Ösztöndíj Kuratóriuma a szakértői értékelések és a kollégiumok javaslatai alapján döntött. Az MTA által 1997-ben alapított Bolyai-ösztöndíj célja a tehetséges fiatal kutatók elismerése és […]

A Magyar Tudományos Akadémia (MTA) elnöke, Freund Tamás az akadémia honlapján tette közzé állásfoglalását, amelyben kijelenti, hogy nem a korábbi helyzet visszaállítására törekszik, hanem egy új, konszenzusos modell kialakítását kezdeményezi. Alább az állásfoglalás teljes szövege. Maróth Miklósnak, az Eötvös Loránd Kutatási Hálózat (ELKH) elnökének egy február 24-i találkozón mutattam be […]

Hatvani László matematikus akadémikus, a Szegedi Tudományegyetem emeritus professzora kapta a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) szegedi bizottságának idei Pro Scientia életműdíját. Az MTA szegedi bizottság 2019-ben a nemzetközi színvonalú, iskolateremtő tudományos munka elismeréséül alapította Pro Scientia életműdíjat. A díj Bánvölgyi László szobrászművész Albert Einstein 1933 című kisplasztikája, amelynek szoborváltozata 2008 […]

Lemondott az MTA Pszichológiai Tudományos Bizottságában betöltött tagságáról Kende Anna szociálpszichológus az elleni tiltakozásul, hogy egyetlen nő sincs az MTA újonnan megválasztott rendes tagjai között. Kende egyetemi docens, az ELTE Pedagógiai és Pszichológiai Kar Pszichológiai Intézete igazgatója szerdán este a Facebookon tette közzé Freund Tamásnak, az MTA elnökének, Zsoldos Attilának, […]

Az Akadémikusok Gyűlése május 3-ai, zárt ülésén megválasztotta az Magyar Tudományos Akadémia (MTA) új rendes, levelező, külső és tiszteleti tagjait. A megválasztott száz új akadémikust 110, a közös akadémiai jelöltlistára felkerült kutató közül választotta meg az Akadémikusok Gyűlése. Az MTA háromévente választ levelező és rendes, valamint külső és tiszteleti tagokat, […]

Március utolsó hétvégéjén tartották a 2021–2022-es Athletica Galactica Kárpát-medencei Csillagászati és Asztrofizikai Verseny döntőjét a Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpont (CSFK) főszervezésében. A kilencven hazai és határon túli magyar középiskolás diák közül 23-an jutottak be a döntőbe, ahol két napon keresztül négy fordulóban mérhették össze elméleti, adatelemzési és gyakorlati csillagászati tudásukat. […]

A Magyar Tudományos Akadémia (MTA) vezetői állásfoglalást tettek közzé, amelyben támogatják az ukrán és az orosz tudósok háborúellenes fellépését. „A tudomány és a művészet küldetése az egész emberiség javának, békéjének, biztonságának a szolgálata. A MTA és a hazai tudományos közösség tagjai mélyen elkötelezettek a népek és országok közötti nézeteltérések kizárólag […]

A Magyar Tudományos Akadémia (MTA) segítségét felajánló levelet küldtek az intézmény vezetői az MTA Ukrajnában élő köztestületi tagjainak. A levélben úgy fogalmaztak: „valamennyien súlyos aggodalmat és felelősséget érzünk az ukrajnai és azon belül a kárpátaljai magyar tudósok, akadémiai köztestületi tagok, egyetemi, főiskolai oktatók, kutatók, hallgatók és családtagjaik, valamint minden Ukrajnában […]

Hetvennyolc éves korában elhunyt Szegő Károly fizikus, a magyar űrkutatás kiemelkedő alakja, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) doktora, a Wigner Fizikai Kutatóközpont (FK) professzor emeritusa, az Űrkutatási Tudományos Tanács tagja – tudatta a kutatóközpont. Szegő pályáját elméleti részecskefizikusként kezdte, csoportelméleti módszerek alkalmazásával foglalkozott. Érdeklődése az 1980-as évek elején fordult az […]

Repertóriumok, adatbázisok, szövegtárak, filmek és életút-interjúk is elérhetők már az erdélyi digitális tudománytárként működő honlapon, a Digiteka.ro-n, emellett a már meglévő kategóriák is jelentős adatmennyiséggel gyarapodtak idén. Új kategória az oldalon a periodikák tartalmi irodalomjegyzéke. Az idén felkerült a romániai magyar társadalomtörténeti irodalom bibliográfiája az 1947 és 2018 közötti időszakból, […]