Az elnöki posztra Freund Tamást, a főtitkári tisztségre Kollár László Pétert, főtitkárhelyettesnek pedig Erdei Annát javasolja ismét a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) jelölőbizottsága. Az MTA közleménye szerint a társadalomtudományi alelnöknek Lamm Vandát, élettudományi alelnöknek Kosztolányi Györgyöt, természettudományi alelnöknek pedig Hudecz Ferencet javasolja a testület. Társadalomtudományi elnökségi tagnak a bizottság Csépe […]

Az Akadémiai Dolgozók Fóruma (ADF) tragikomikusnak tartja a 21 alapítványi rektor próbálkozását, hogy az Európai Unióval folytatott tárgyalásokat becsületbeli ügyként állítsák be. Az ADF mindig is azt a véleményt képviselte, hogy az alapítványi átalakítás, a közvagyon magánosítása alapvetően elhibázott eljárás, amely sérti a felsőoktatás autonómiáját és érdekeit, erre az érintettek […]

Humán és automatikus álhírfelismerő-rendszer kialakításán dolgoznak a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) nyelvészkutatói és informatikusai – közölte a felsőoktatási intézmény. A közlemény szerint a különböző nyelvhasználati formákban jelentkező manipuláció problémakörét évek óta vizsgálják az SZTE Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kar általános nyelvészeti tanszékének kutatói. Németh T. Enikő akadémikust idézve azt írták: az álhírek […]

A tudomány a valóság ismeretére és szeretetére nevel. A tudomány ünnepe tehát: a valóság ünnepe — fogalmazott köszöntőjében Freund Tamás, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) elnöke, a Magyar Tudomány Ünnepe programsorozat nyitóünnepségén. „Csak a tudomány által leírt valóság ismerete és az annak bázisán való közös cselekvés hozhat megoldást a szorongató […]

A háborúval, az energiaválsággal és a klímavészhelyzettel foglalkoznak egyebek mellett az előadók a Magyar Tudomány Ünnepe elnevezésű rendezvénysorozaton, amely csütörtökön kezdődik és november végéig számos ismeretterjesztő előadással várja az érdeklődőket a Magyar Tudományos Akadémián (MTA). A programsorozat november 3-án 10 órakor ünnepélyes megnyitóval kezdődik az MTA Székházának Dísztermében, ahol a […]

Az Energiatudományi Kutatóközpontban (EK) Nemes-Incze Péter vezetésével működő MTA EK Topológia Nanoszerkezetekben Lendület Kutatócsoport munkatársai szerint a romboéderes grafit talán a legegyszerűbb kristály, amelyben az elektronok közötti kölcsönhatás erős korrelációs effektusokat eredményez. A pásztázószondás mérések eredményei alapján a romboéderes grafitban az elektronok egy különleges, úgynevezett kvantummágnest képeznek, amelynek fontos tulajdonsága, […]

A technológiai és ipari miniszter azonnali hatállyal felmentette az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ) elnökét és a szervezet szakmai elnökhelyettesét. A Technológiai és Ipari Minisztérium a közleményében azt írta: a szervezet irányítási jogát gyakorló Palkovics László augusztus 22-ével mentette fel Radics Kornéliát és Horváth Gyulát. Az új vezetők személyéről a későbbiekben […]

A Magyar Tudományos Akadémia elnökségének nyilatkozatát szó szerint idézzük, majd az összehasonlítás kedvéért mellétesszük (illetve alá…) a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia vezetőségének nyilatkozatát. Ég és Föld. A Magyar Tudományos Akadémia Elnöksége az alábbi nyilatkozatot fogadta el 2022. augusztus 4-ei határozatában. „Mert amiként különb-különb tájakról és tartományokból jönnek a vendégek, […]

A Magyar Tudományos Akadémia (MTA) tagjai közül sokan tiltakoznak Orbán Viktor miniszterelnök 2022. július 23-án Tusványoson elhangzott beszéde miatt. Várják az Akadémia további tagjainak, valamint köztestületi tagjainak és minden, Magyarország jövőjéért aggódó, jóérzésű embernek a csatlakozását és aláírását. Alulírottak, a Magyar Tudományos Akadémia rendes, levelező, külső és tiszteleti tagjai megdöbbenéssel […]

Az MTA kiváló kutatóhelye, az Atommagkutató Intézet (ATOMKI) kutatóinak közreműködésével egy nemzetközi kutatócsoport kimutatta a négy neutronból álló, proton nélküli atommag létezését. A közlemény szerint az elért eredmények segítenek jobban megérteni az atommagokat összetartó erős kölcsönhatást és a neutroncsillagokban működő erőket. A kísérletek során a kutatók úgynevezett hiányzótömeg-spektroszkópia alkalmazásával kimutatták, […]