Cigaretták közé rejtett mobiltelefonnal buktatta le a betörőket egy trafiktulajdonos a Vas megyei Söptén – számolt be az esetről a Frisss.hu hírportál nyomán az MTI. Másodszorra törtek be ismeretlenek a falusi dohányboltba, az előrelátó trafikos az első eset után egy mobiltelefont rejtett a cigaretták közé, a telefon segítségével a rendőrségnek […]

Az eNET 18 év feletti rendszeresen internetező lakosság körében elvégzett kutatásában megvizsgálta, hogy a felhasználók bizonyos tevékenységekhez – mint például elektronikus levelezés, játék, zenehallgatás és így tovább – inkább számítógépet vagy inkább mobiltelefont vesznek-e igénybe, esetleg mindkét eszközt egyforma intenzitással. Egyik nemnél sem merült fel olyan tevékenység, amit kizárólag mobiltelefonon […]

A nyomozás adatai szerint a 29 éves békési L. Béla 2013. szeptember 30-án 8 óra 30 perc körüli időben Békésen, a buszpályaudvar melletti restiben italozott. Sörözés közben látta, hogy egy idősebb férfi fizet és a mosdó kulcsát is elkéri. Megvárta, amíg a vendég a mosdóba ér, majd utánament. A férfi […]

A Balatonfüredi Rendőrkapitányság körzeti megbízottjait január 1-jén 20 óra 15 perckor telefonlopás miatt riasztották. A jelenlegi információk szerint a negyven éves férfi sértett a helyi vasúti pályaudvar várótermében tartózkodott másik két személlyel együtt, amikor telefonját maga mellé tette egy radiátorra. Egyikük a férfi figyelmetlenségét kihasználva a telefont a radiátorról elvette, […]

Jelenleg az okostelefonok képviselik az összes mobiltelefon-előfizetés 25–30 százalékát, és belőlük kerül ki a harmadik negyedévben értékesített mobiltelefonok többsége (55 százalék). „Az okostelefonok a mobilpiac mozgatói világszerte. 2012-re, több mint öt év elteltével, értük el az első milliárd okostelefon-előfizetést, a második milliárdhoz már kevesebb mint fele ennyi időre lesz szükség, 2016-ra […]

A rendőrség ügyeletére 2013. december 20-án tíz óra körüli időben Pécsett a Rákóczi úton lévő egyik üzlet eladója tett bejelentést, hogy őrizetlenül hagyott mellényének zsebéből mobiltelefonját és egy doboz cigarettáját két ismeretlen nő eltulajdonította. Egy óra múlva a sértett által adott személyleírás alapján a Pécsi Rendőrkapitányság Központi Rendőrőrsének beosztottai felismerni […]

A Ráckevei Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztálya eljárást folytatott lopás bűntett és rablás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt Sz. István 19 éves dabasi lakos és társai ellen. A nyomozás során beszerzett adatok szerint a fiatal bűnöző 2012. december 11. és 2013. február 5. közötti időben összesen nyolc alkalommal ment be különböző módszerrel […]

Rablás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott eljárást a Tatabányai Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztálya a harminc éves G. Balázs ellen, aki 2013. március 26-án ismerősétől erőszakkal elvette mobiltelefonját és pulóverét. A feljelentést követően a rendőrök még aznap otthonában elfogták a gyanúsítottat. A nála tartott házkutatáskor a nyomozók megtalálták a sértett értékeit. […]

Azonnal elbocsátották munkahelyéről azt a 24 éves szekszárdi férfit, aki egy tolnai áruházban dolgozott eladóként, s mint kiderült többször is megdézsmálta az árukészletet.  A bűnbe esett kalmár már korábban is ellopott különböző műszaki tárgyakat az üzletből. Amikor a lopásra fény derült, a fiatalember az eltulajdonított mobiltelefont visszaadta, valamint az egyik […]

A Nyíregyházi Rendőrkapitányság rablás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított nyomozást a 18 éves A. Márió és 14 éves társa, nyíregyházi lakosok ellen. A rendőrségre 2013. október 17-én érkezett bejelentés, hogy egy 15 éves fiútól Nyíregyháza belvárosában egy kétfős társaság mobiltelefont tulajdonított el. A nyomozás adatai szerint a sértett ismerte […]