A mezőhegyesi vasútállomáson várakozott egy fiatal a barátnőjével 2014. február 11-én délután, miközben a váróban ültek egy padon. Délután három óra körül még megvolt a fiú mobiltelefonja, amit emlékei szerint maga mellé tett le. Ez után kimentek az épületből a vasúti vágányokhoz, majd pár perc múlva vették észre, hogy nincs […]

A Gyulai Rendőrkapitányságon 2014. június 12-én délután lopásról tett bejelentést egy helyi lakos. Elmondta, hogy fél órával korábban a gyulai buszpályaudvaron az egyik üzletben vásárolt, miközben a kosarába tette a mobiltelefonját és a pénztárcáját. A nő a fizetés után elpakolta a megvett termékeket és a tárcát, de a telefonját a […]

A Budapesti Rendőr-főkapitányság XIII. kerületi Rendőrkapitánysága nyomozást folytat rablás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt K. Zoltán 21 éves budapesti lakos ellen. A jelenleg rendelkezésre álló adatok alapján a férfi 2014. augusztus 3-án este a Budapest XIII., Dévai utcai villamosmegállóban egy utastársa földre ejtett mobiltelefonját felvette, de a telefont a sértett […]

A kaposvári rendőrök 2014. július 23-án 12 óra 10 perc körül egy helyi áruházban egy sárbogárdi és egy bicskei lakost ellenőriztek. A két férfit a biztonsági szolgálat munkatársai érték tetten, amint éppen két mobiltelefont tulajdonítottak el úgy, hogy azokról az áruvédelmi eszközt lefeszítették, majd a pénztártól a készülékek kifizetése nélkül […]

A világon értékesített okostelefonok mintegy 34 százaléka már kínai volt tavaly, míg 2010-ben még alig volt kimutatható e márkák eladása a nemzetközi piacon egy kelet-kínai szakmai konferencián ismertetett tanulmány szerint. Az okostelefonok kínai piacát egyértelműen a hazai márkák uralják, 2013-ban az eladott készülékek 72 százalékát tették ki a saját gyártású […]

Az emberek technológiához való hozzáállását vizsgálta a Samsung. A kutatás nemcsak arra derített fényt, hogy a különböző elektronikai eszközök használatával mennyi időt töltünk, de arra is, hogy ez mennyiben befolyásolja a társas kapcsolatainkat: munkaidőn kívül a válaszadók átlagosan 10-11 órát használják a különböző háztartási és szórakoztató elektronikai készülékeket. Az átlagos […]

Az adonyi rendőrök vádemelést javasolnak a férfival szemben, aki mobiltelefon cserét ajánlott az interneten, azonban a cseretelefont nem küldte meg a hirdetésre jelentkezőnek. Az Adonyi Rendőrőrs csalás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott nyomozást P. Zoltán ellen. A rendőrőrsre 2014 márciusában érkezett bejelentés arról, hogy egy internetes portálon ismeretlen tettes […]

Szekszárdon 2014. július 13-án, hajnali 3 óra 40 perc körüli időben a belvárosban a 44 éves szekszárdi G. T. megrúgott egy padon ülő 47 éves szekszárdi férfit, aki a padról leesett és súlyos, életveszélyes sérüléseket szenvedett. A brutális bántalmazót a rendőrök a helyszín közelében elfogták, majd előállították. A sérült férfit […]

A Xerox bemutatta a sofőrök számára fejlesztett mobiltelefonos megoldását, amely a mobilkészülékbe beépített kamera segítségével folyamatosan figyeli az autós tekintetének irányát. Az alkalmazás hangjelzéssel figyelmezteti a vezetőt, ha huzamosabb ideig leveszi a szemét az útról és ezzel potenciális veszélyhelyzetet idéz elő. Ehhez kapcsolódva olyan kamera-rendszer kiépítésén is dolgoznak a Xerox […]

A rendőrség a bűncselekmények gyanúsítottjainak mobiltelefonját kizárólag bírói felhatalmazással kutathatja át az Egyesült Államokban. Erről a napokban egyhangú határozatot hozott az amerikai legfelsőbb bíróság, a hordozható digitális készülékek által tartalmazott adatokra is kiterjesztve a magánélet sérthetetlenségének alkotmányos védelmét. A testület szerint az okostelefonok és más elektronikus kézi szerkezetek minőségileg más […]