A Szombathelyi Járási és Nyomozó Ügyészség üzletszerűen elkövetett csalás miatt emelt vádat azzal a férfivel szemben, aki nyolc nap alatt 24 sértettnek okozott összesen több mint 550 ezer forintot meghaladó kárt. A vád szerint a vádlott 2014. szeptember 25. és 2014. október 3. napja közti időben egyik ismert internetes hirdetési […]

A rendőrjárőrök értesítették 2016. március 10-én 3 óra 27 perckor a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központját arról, hogy Hajdúszoboszló, Szilfákalja és Hőforrás utcák kereszteződésében egy 17 éves, sérült fiú kért segítséget egy bolti eladótól, aki telefonon hívta őket. A Tevékenység-irányítási Központ értesítette a mentőszolgálat munkatársait, akik kórházba vitték a sérültet. A […]

A történet egyszerű: 2016. március 6-án 19 óra körül egy hívás elintézése ürügyén elkérték egy kiskunfélegyházi vendéglátóhely előtt tartózkodó férfi mobiltelefonját. A telefonálás befejezését követően a tulajdonos visszakérte a készülékét, azonban az elkövetők azt nem adták át sem neki, sem a sértett segítségére siető két férfinak. Közülük az egyiket megütötték, […]

Egy kömlői férfi tett bejelentést a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központjába, miszerint 2016. március 10-én reggel őt egy másik helyi férfi a település egyik utcájában bántalmazta. A helyszínen kiderült, hogy a sértett korábban eladott egy mobiltelefont támadójának, aki a készülék egy feltételezett hibáját tette szóvá, majd a kialakult szóváltást követően […]

Az Egri Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztálya lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott eljárást egy 22 éves mezőtárkányi, egy 17 éves poroszlói és egy 22 éves besenyőtelki lakos ellen. A nyomozás adatai alapján Cs. Zoltán, K. Ferenc és fiatalkorú társuk megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy 2015. június 6-án 17 óra és 18 óra […]

A Győri Rendőrkapitányság lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást P. E. 21 éves és H. A. 25 éves bükkösdi lakosok ellen. A gyanúsítottak 2016. március 4-én a délutáni órákban három mobiltelefont akartak ellopni egy győri áruházból. A 25 éves nő a bevásárlókosarába tette a három készüléket és a […]

Három órán belül őrizetbe vették a jánoshalmi rendőrök azt a fiatal férfit, aki a rendelkezésre álló adatok szerint 2016. március 1-jén 14 óra körül kifosztotta ismerősét. Történt ugyanis, hogy a sértett meglátogatta mélykúti ismerőseit, ahol a fáradtságtól elaludt. Amikor néhány óra múlva felébredt, nem találta készpénzét és mobiltelefonját, vendéglátói azonban úgy […]

Egy fiatalember tett bejelentést a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központjába 2016. február 28-án 3 óra körül arról, hogy zseblopás áldozata lett. A rendőrök a helyszínre mentek és megállapították, hogy a fiatal férfit egy Debrecen Piac utcai szórakozóhely előtt az utcán leszólított három nő és egy fiatal fiú, hogy cigarettát kérjenek […]

A Budapesti Rendőr-főkapitányság VIII. kerületi Rendőrkapitánysága eljárást indított rablás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt S. Sándor 19 éves, S. Róbert 18 éves és T. Olivér 18 éves budapesti lakosok ellen. A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint a gyanúsítottak 2016. február 23-án 21 óra 45 perc körüli időben a Budapest VIII., […]

A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központjába 2016. február 21-én 10 óra körül egy 25 éves jászjákóhalmai lakos tett bejelentést, miszerint két ismeretlen fiatalemberrel találkozott 2016. február 20-án 18 óra körüli időben Jászjákóhalma egyik utcájában. A beszélgetés során velük szóváltásba keveredett, majd a két fiatal többször megütötte és megrúgta őt. A […]