A nemzet ünnepén 2016. augusztus 20-án 23 óra körül Debrecenben egy férfi segítséget kért a helyi derék rendőröktől, mert egy szórakozóhely előtt kilopták a mobiltelefonját a zsebéből. A nyomozóknak a sértett elmondta, hogy éppen cigarettázott, mikor egy fiatalember szólt neki, hogy ellopták a telefonját és ő ezt látta. A férfi ekkor […]

Egy VI. kerületi lakásba surrant be, majd lopott egy mobiltelefont az a férfit, akiről a készülék fotót készített és elküldött a sértett e-mailcímére. Az ismeretlen tettes 2016. július 7-én 15 óra 45 perc és 16 óra 45 között egy Budapest VI., Király utcai lakásba surrant be és ellopta az előszobából a […]

A hajdúhadházi rendőrök vádemelési javaslattal fejezték be a nyomozást azzal a három fiúval szemben, akik erőszakkal elvették a sértett mobiltelefonját. Az áldozat édesanyja értesítette a rendőrséget 2016. március 29-én 21 óra körül arról, hogy Hajdúhadház egyik utcájában a fiától ismeretlenek erőszakkal elvették a mobiltelefonját. A rendőrök a kapott személyleírás alapján megállapították, […]

A Debreceni Rendőrkapitányság lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott nyomozást – szabadlábon hagyása mellett – K. Bernadettel szemben. Egy debreceni fesztiválon vett részt egy férfi 2016. július 24-én, amikor 3 óra körül odalépett hozzá egy nő. A gyanúsított többször odasimult a sértetthez, aki kelletlenül elutasította a közeledést és elküldte […]

A Szegedi Járási és Nyomozó Ügyészség indítványt tett a járásbíróság felé, hogy rendelje el annak a szegedi férfinak az előzetes letartóztatását, aki egy hónapon belül kétszer is rablást követett el ugyanabban a bevásárlóközpontban. A megalapozott gyanú szerint a gyanúsított 2016. június 25. napján a délutáni órákban, illetőleg 2016. július 23. […]

Keresi a rendőrség a fotókon látható, ismeretlen tolvajt. A Budapesti Rendőr-főkapitányság XI. kerületi Rendőrkapitánysága 01110-4820/2016. bűnügyi számon eljárást indított ismeretlen tettes ellen lopás vétség elkövetésének gyanúja miatt. Ismeretlen tettes 2016. június 20-án 16 óra körül egy Budapest XI. kerületi billiárdszalonban ellopott egy mobiltelefont. Az elkövetőről rettentően rossz minőségű fénykép áll rendelkezésre, […]

Pokémon-keresők lépték át illegálisan az amerikai-kanadai határt – jelentette az amerikai határőrség szombaton. A Kanadával határos amerikai Montana szövetségi állam egyik kies vidékén két kanadai fiatalember bukkant fel, kezében a mobiltelefonra telepített Pokémon Go játékot böngészve. Az amerikai határőrök tartóztatták fel őket, s mint Michael Rappold, a határőrség ottani szóvivője […]

A Szegedi Járási és Nyomozó Ügyészség az előzetes letartóztatását indítványozta annak a két férfinak, akik 2016. május 23. napján, Szegeden, harmadik társukkal együtt, mozgásában korlátozott férfit raboltak és fosztottak ki. Az őrizetbe vett egyik férfi korábbról ismerte a sértettet, tudott arról, hogy a sértett nehezen közlekedik. A gyanúsított 2016. május […]

A Budapesti VIII. Kerületi Ügyészség felfegyverkezve elkövetett rablás bűntette miatt emelt vádat azzal a 21 éves pakisztáni állampolgárral szemben, aki 2016. június 16-án éjjel rabolt ki egy nőt Budapest VIII. kerületében a Magdolna utcában. A vádirat szerint a férfi a sértett nőt követni kezdte a Magdolna utcában, majd elé ugrott […]