Idén tizenhat millió forint értékben jutottak digitális eszközökhöz rászorulók a Magyar Vöröskereszt és a Yettel mobilszolgáltató által közösen indított felzárkóztatási alapból. A szociálisan rászorulók digitális felzárkóztatásának támogatására, a digitalizációban való részvételük javítására tavaly – ötvenmillió forintos keretösszeggel – életre hívott program három évre tervezett összegének 32 százalékát használták fel idén. […]

Az amszterdami tőzsdén jegyzett Veon mobilszolgáltató közölte, hogy 130 milliárd rubelért (2,2 milliárd dollár) eladja oroszországi üzletágát, a Vimpelcomot a társaság menedzsmentjének. A Veon a Beeline márkát az oroszországi Vimpelcomon keresztül üzemelteti, az orosz piac a csoport bevételének körülbelül a felét adja. A Veon csatlakozik azon nyugati cégek egyre növekvő […]

A román állam 432,6 millió euróért értékesített frekvenciahasználati engedélyeket mobilszolgáltatóknak 5G-s hálózatok kiépítésére – jelentette be a román távközlési hatóság. A hatóság 400-500 millió euró bevételre számított, miután a négy nagy Romániában működő mobilszolgáltató cég közül három, az Orange, a Vodafone és az RCS&RDS (Digi) jelentkezett a pályázatra. A negyedik […]

Február óta több mint ötvenezren cserélték le elavult mobiltelefonjukat modern, 4G- vagy 5G-képes eszközre a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) készülékcsere programjában – közölte a médiahatóság. A közlemény szerint az NMHH azért indította el a programot, hogy a 3G-s készüléket használóknak lehetősége legyen a 3G-hálózatok kivezetése után is használni […]

Öt év alatt ötszörösére nőtt a nyári mobiladat-forgalom, a mobilnet iránti igény növekedése felgyorsult, de a hanghívásokban és az sms forgalomban is növekedés látható az előző év nyarához képest – közölte a Yettel. A mobilszolgáltató adatai szerint országosan 32 százalékkal több adatot használtak a magyarok idén a nyári hónapokban a […]

Vizsgálják az 5G-hálózatokból eredő elektromágneses sugárzást a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) és a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) szakemberei, a mérési eredmények nem mutatnak egészségügyi határérték-túllépést – áll hírközlési hatóság közleményében. A kommüniké szerint a két hivatal együttesen, rendszeres mintavizsgálatokat folytat. A korábbi mobiltechnológiájú hálózatok használatához képest jelentős 5G-adatforgalom […]

A világgazdasági nehézségek és az ukrajnai háború miatt a korábban vártnál százmillióval kevesebb lehet az 5G előfizetések száma 2022 végén globálisan, de várhatóan így is átlépi az egymilliárdot – derül ki egy friss tanulmányból. Az elemzés szerint jelentősek a regionális különbségek. Míg Észak-Amerikában és Ázsia északkeleti részén: elsősorban Kína, Dél-Korea […]

Európai uniós és ukrajnai székhelyű távközlési szolgáltatók az EU és Ukrajna közötti megfizethető, illetve ingyenes barangolási szolgáltatásokra és nemzetközi hívásokra vonatkozó nyilatkozatot írtak alá – közölte az Európai Bizottság. A brüsszeli testület közleménye kiemelte, az együttes nyilatkozat állandó keretet hoz létre, hogy segítse az Ukrajnában zajló háború elől lakóhelyüket elhagyni […]

A ONE Telecommunications és az ALBtelecom akvizíciójával piacvezető vállalatcsoport jött létre a vezetékes- és a mobiltávközlési szolgáltatások területén Albániában. Az albán versenyjogi hivatal jóváhagyását követően a 4iG Nyrt. megvásárolta a One Telecommunications (ONE) 99,899 százalékos közvetett tulajdonát. A 25 éves múlttal rendelkező albán mobilszolgáltató infrastruktúrája a régiós összehasonlításban is kiemelkedő, […]

Márkanevet vált a 4iG csoport tulajdonába tartozó Telenor Montenegro, amely új logóval és ONE márkanévvel folytatja működését a montenegrói mobilpiacon. A márkanévváltásra nem a társaság tavaly decemberi tulajdonváltása miatt került sor, hanem mert a norvég Telenor a podgoricai székhellyel működő mobilszolgáltató 2018-as értékesítésekor egyszeri hosszabbítást követően végül 2022. március végéig […]