Július elsejei indulása óta több mint 650 ezer látogató kereste fel az online árfigyelő weboldalát – mondta Rigó Csaba Balázs. A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) elnöke szerint, a rendszer első napja „nagyon kecsegtető” volt, hiszen több mint 230 ezren kattintottak az oldalra, és az érdeklődés később sem csökkent; az indulás óta […]

Németország körülbelül húsz milliárd euró beruházást tervez a félvezetőiparba az elkövetkező években – közölte a német gazdasági minisztérium. Az ország a világ chipgyártóit tudta vonzani gyárak alapítására azáltal, hogy támogatást nyújtott az EU chips-törvénye alapján, amelynek célja, hogy 2030-ra megduplázza és elérje a húsz százalékot az Európai Unió részesedése a […]

Javulhat a magyar logisztikai szektor helyzete: a Gazdaságfejlesztési Minisztérium (GFM) a terület szereplőivel együttműködve változtatna a terület szabályozásán. A Magyarországi Logisztikai Szolgáltató Központok Szövetsége (MLSZKSZ) szerint előre mozdulhat a magyar logisztikai szektor helyzete, és jelentős többletbevételt generálhat minden érintettnek, hogy a GFM a terület szereplőivel együttműködve számos intézkedést hozna, és […]

A Nemzeti Élelmiszerlánc-Biztonsági Hivatal (Nébih) az elektronikus Gazdálkodási Naplóba (eGN) integrálja a jelenleg különálló e-permetezési naplót és a nitrát adatlap rendszerekben található adatokat. Az Agrárminisztérium (AM) közleménye szerint a gazdák számára kiemelten fontos információ, hogy az egységes kérelemben megadott adataik az eGN rendszerben július második felében jelennek majd meg. Emellett […]

Az Európai Parlament (EP) jogszabályt fogadott el, amely a termelés és az innováció fellendítésével, valamint a hiány elleni sürgősségi intézkedések bevezetésével biztosítja az Európai Unió chipellátását. Az elfogadott új törvény célja, hogy kedvező környezetet teremtsen a félvezetőket gyártó beruházások számára Európában azáltal, hogy felgyorsítja az engedélyezési eljárásokat és nyomon követését. […]

A kormány elfogadta a Gazdaságfejlesztési Minisztérium (GFM) chiphordozó kerámialapka K+F+I projekt indítására irányuló javaslatát, így Magyarország is megkezdi belépését a félvezetőgyártás piacára. A kapacitások kiépítésének kialakítását a kormány -szűkös- egymilliárd forinttal támogatja. A közlemény szerint Fábián Gergely iparpolitikáért és technológiáért felelős államtitkár kiemelte, hogy „a COVID alatt tapasztalt chiphiány rámutatott […]

Végre elindult 2023. július elsején az online árfigyelő rendszer, amelyet a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) a Gazdaságfejlesztési Minisztérium (GFM) szakmai támogatása mellett hozott létre. A árfigyelő oldalon az első két napban mintegy kétszázezren tájékozódtak az online rendszerbe bevont 62 termékkategóriába tartozó termékek nyilvántartott árairól. Az árfigyelő oldal célja – az alkotók […]

Egy szövetségi bíró cenzúra miatt kedden megtiltotta az amerikai kormány egyes szereplőinek, hogy egyeztetéseket folytassanak bejegyzésekről közösségi médiavállalkozásokkal. Louisiana állam szövetségi kerületi bírója, Terry Doughty tiltó jogi végzése egy 2022-ben indított per részeként született, amelyet a Louisiana és Missouri államok igazságügyeit irányító főügyészek indítottak. A beadványban azt feltételezték, hogy az […]

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) munkája során a magyar emberek érdekeit képviseli, mindig szem előtt tartja „a tiszta versenyért, a fogyasztók szolgálatában” mottót – mondta Rigó Csaba Balázs. A GVH elnöke az Igazságügyi Minisztérium, a Miniszterelnökség és a GVH között létrejött együttműködési megállapodás aláírásán hangsúlyozta, hogy a GVH továbbra is kiemelten […]

Olyan titkosítási megoldást fejleszt az I4P-Informatikai Kft. (i4p) vállalat, amely még kvantum-számítógépekkel sem törhető fel sem most, sem a jövőben. A fejlesztés az elmúlt év végén indult, és az első szakasz 2023 első felében zárult le. A poszt-kvantum adatvédelmi platform 2024-től válik elérhetővé a piacon. A 2021-1.1.4-GYORSÍTÓSÁV-2022-00037 számú projekt a […]