A Twitter ismét megjelölte, ezúttal gorombaságnak minősítette az amerikai elnök egyik bejegyzését. Donald Trump azt írta a mikroblogon: „Soha nem lesz autonóm övezet Washington DC-ben, amíg én vagyok az elnök. Ha megpróbálkoznak ezzel, komoly erővel találják szemben magukat.” Ezzel az amerikai fővárosban keddre virradóra kitört zavargásokra reagált. A Fehér Ház […]
mikroblog
Több kínai internetes kereskedelmi szolgáltató számíthat büntetésre online hírszolgáltatása miatt, mert a szabályokat megszegve nem hivatalos forrásból származó, hanem maguk által gyártott jelentéseket adtak ki – számoltak be hírügynökségek a kínai internetfelügyelet (CAC) legújabb intézkedéséről. Az indoklás szerint nyolc vállalat, köztük a Sina, a Sohu, a Tencent, a Baidu, az […]
Kilép a nyilvánosság elé a kínai internetrendőrség, amely a kiberbűnözés üldözőjeként évek óta működött és működik a színfalak mögött – számolt be a helyi média a Közbiztonsági Minisztérium bejelentéséről hétfőn. A kísérleti fázisban ötven településen lesz jelen ilyen testület, köztük a két nagy metropoliszban, Pekingben és Sanghajban, de eldugott kisvárosokban is. […]
Amennyiben nem szűri meg jobban az általa közölt tartalmakat, bezárás vár a Sina hírportálra, Kína egyik legolvasottabb honlapjára – közölte a hétvégén a kínai internetszabályozó hatóság (CAC). A Hszinhua kínai állami hírügynökség beszámolójában idézte a hatóságot, amely szerint a negyedik leglátogatottabb internetes portál számos alkalommal „eltorzított, alaptalan információkat, erőszakos és […]
Éves rekord szintre emelkedett a mikroblogok és más közösségi oldalak cenzúrája Kínában a hongkongi tüntetések nyomán, s a központi média is óvatosan kezeli az eseményeket. A Hongkong Egyetem Újságíró- és Média Tanulmányok Központjának internetes cenzúrát figyelő programja szerint a legnagyobb, 300 milliós regisztrált felhasználót jegyző Sina mikroblogon a hét elejével […]
A Wikipedia üzemeltetői megtiltották pénteken, hogy az amerikai képviselőház gépeiről szerkesszék az online enciklopédiát, miután a napokban a törvényhozáshoz köthető ip-címekről számos bejegyzést erősen kifogásolható tartalommal egészítettek ki. A congressedits nevű Twitter-mikroblog által követett változtatások egy részével politikusokat vagy cégeket akartak lejáratni a szabadon szerkeszthető enciklopédia oldalain. Egyes átírások azonban […]
Jelentős mértékben csökkent a szociális médiát használók száma az első félévben Kínában a kormány által az internetes pletykák letörésére indított kampány nyomán – derül ki friss adatokból és elemzésekből. A kínai internetes információs központ adatai szerint az év első hat hónapjában több mint 20 millió fővel, 257 millióra csökkent a […]
A „kínai Twitteren„, a Sina mikroblogon háromszázmillió felhasználói fiók inaktív, az összes üzenetet pedig a felhasználók csupán öt százaléka generálja – állítja a Hongkongi Egyetem egy tanulmányának készítője. Fu King-va professzor úgy találta, nem teljes mértékben igaz az a korábban számos alkalommal hangoztatott állítás, miszerint a mikroblog széles tömegekhez, százmilliókhoz […]
A szigorú cenzúrát az elképzelhető összes módon megkerülve igyekeznek megemlékezni az 1989-es Tienanmen téri események keddi évfordulójáról a kínai mikroblogolók, de a sajtó is üzen a lakosságnak. A több mint 500 millió regisztrált felhasználót jegyző Sina mikroblogon hétfő óta érezhető a „komoly posztok” számának, a fekete-fehér fényképeknek és a […]
Előzetes figyelmeztetés nélkül törölték egy kormány-kritikus író és blogger mikroblog-fiókjait a kínai hatóságok – a mikroblogolók szerint célzott elhallgattatásról van szó. Az idén 39 éves, 2008-ban a Man ázsiai irodalmi díj jelöltjeinek listájára is feljutó Hao Csün, vagy ismertebb nevén Murong Hszüe-cun a „kínai Twitterként” is emlegetett, tavaly év végén […]