Egyes maja uralkodók hamvait is belekeverhették a gumimasszába a pelota nevű játék labdáinak készítésekor — közölte a BBC. A mexikói Nemzeti Antropológiai és Történeti Intézet régészére, Juan Yadeun Anguló az elméletét annak nyomán fogalmazta meg, hogy emberi hamvakat, gumit, szenet és különböző gyökereket tartalmazó négyszáz urnát találtak régészek Mexikó déli részén, […]

A koronavírus-járvány miatt tavaly ugyan csak szerényen, fél százalékkal nőtt – 384 ezerre -világszerte az ipari robotok eladása, ám ezzel is rekordszintű, hárommillió ipari robot működött globálisan a Nemzetközi Robotikai Szövetség (IFR) jelentése szerint. A nemzetközi szövetség azzal számol, hogy idén jelentősen, 13 százalékkal 435 ezerre nő az újonnan termelésbe […]

Az informatikai hírszerzéssel foglalkozó amerikai Nemzetbiztonsági Ügynökség (NSA) feltörte a mexikói elnöki hivatal informatikai rendszerét és hozzáfért az államfő elektronikus leveleihez, a műveletet 2010-ben, Felipe Calderón hivatali idején hajtották végre – írja a Der Spiegel nyomán az MTI. A német hírmagazin a vasárnap megjelent számában Edward Snowdentől származó ügynökségi dokumentumokra […]

  John McAfee-t, a McAfee számítógépes vírusirtó készítőjét Belize és Mexikó határán tartóztatták le gyilkosság gyanújával, olvasható a programozó hivatalos blogjában. A rendőrség kihallgatni készül a 67 éves programozót Gregory Faull gyilkosságával kapcsolatban, akit egy Karib-tengeri szigeten lőttek agyon. Korábban McAfee kijelentette, hogy nincs köze Faull meggyilkolásához és, hogy Belize-ben […]

Az Anonymous nemzetközi hackercsoport a Pápa mexikói látogatása kapcsán is akcióba lépett. Több olyan mexikói internetes oldalt is megrongáltak, amelyeket az egyházfő útjára hoztak létre. Pénteken a mexikói püspöki kar szóvivője megerősítette, a weboldalak elérhetetlenné váltak — ezzel párhuzamosan a hackerek videóüzenetet tettek fel közösségi  honlapokra, amelyben azt jelezték, hogy véleményük szerint XVI. Benedek […]