A Microsoft DigiGirlz kezdeményezésének az a célja, hogy a digitális világ kapui a lányok előtt is kinyíljanak. Az olyan alkalmakon keresztül, mint a DigiGirlz AI Challenge, a lányok személyesen is megtapasztalhatják, milyen perspektívák tárulnak föl előttük, ha közelebb kerülnek az informatika világához. A DigiGirlz program keretében a lányok két korcsoportban […]

A 16. Országos Gazdaságinformatikai Konferencia idei előadásainak jelentős része a Fintech és mesterséges intelligencia témakörével foglalkozott. A szakemberek megvitatták, hogy mitől korszakalkotó a blockchain-technológia, és ez milyen fejlesztési elképzeléseket tud generálni a minket körülvevő világban, például közigazgatási és települési szinten. Kalocsai Kornél, a Blockchain Magyarország Egyesület elnöke előadásában elmondta, hogy […]

Egy japán fejlesztésű pontozórobot, vagyis mesterséges intelligencia segítette a zsűri munkáját a Stuttgartban zajló olimpiai kvalifikációs torna-világbajnokságon. „Új fejezet kezdődött a tornasportban” – idézi a nemzetközi szövetség elnöke, Vatanabe Morinari szavait a The New York Times. A japán Fujitsu által tervezett technológia lényege, hogy harminc – alig észrevehető – szürke […]

Miközben tudjuk, hogy a mesterséges intelligenciának (AI) meghatározó szerepe lesz a jövőben mind az üzleti mind a magánéletben, az új megoldások időbeni bevezetését a szakemberek hiánya korlátozza. Pedig óriási üzletnek ígérkezik a technológia, az IDC amerikai piackutató cég öt éves távlatban világszerte már egy közel százmilliárd dolláros üzletet jövendöl. Az […]

Az amerikai kormány tiltólistára tett 28 kínai vállalatot és más szervezetet, mert részt vesznek a muszlim ujgur kisebbség elnyomásában. A döntés értelmében amerikai vállalatok nem értékesíthetnek az érintett kínai cégeknek, szervezeteknek amerikai gyártmányú termékeket. Az esetleges további értékesítésekhez – egyedi esetekben – a kereskedelmi tárca külön engedélyére lesz szükség. Washington […]

Mesterséges intelligenciával és optikai karakterfelismeréssel felvértezett megoldással állt elő egy magyar vállalkozás. A GyorsFordítás.hu szakemberei egy olyan megoldással álltak elő, amely több órányi, néha több napi munkát is képes szó szerint pillanatok alatt elvégezni. Magyarországon eddig kifejezetten körülményes volt ajánlatot kérni és megrendelni egy fordítást: általában először meg kellett várni […]

Európa első, interaktív mesterségesintelligencia-kiállítását rendezték meg a Budapesti Műszaki Egyetemen (BME), a Mesterséges Intelligencia (MI) Koalíció szervezésében. Charaf Hassan, a BME tanszékvezetője, az MI koalíció elnökségi tagja elmondta: az egyedi interaktív kiállításon, amely Európa első mesterségesintelligencia-kiállítása, húsz kiállító mutatkozik be, mindannyian az MI Koalíció tagjai. Létrehozták a www.miagyakorlatban.hu weboldalt, itt […]

Minden szereplő szoros együttműködése szükséges ahhoz, hogy a mesterséges intelligencia (MI) alkalmazások beváltsák a hozzájuk fűzött reményeket és a mindennapok részévé válhassanak, vélik a Budapesten megrendezett háromnapos nemzetközi Reinforce AI konferencia előadói szerint. A gyakorlatban is alkalmazott példák bemutatása mellett a konferencia rávilágított az ilyen rendszerek korlátaira is, előre vetítve, […]

Február 28-án tartotta meg országos értekezletét az Ipartestületek Országos Szövetsége (IPOSZ). Németh László a szövetségelnöke elmondta, a mikro- és kisvállalkozások továbbra is nehéz helyzetben vannak, hiszen egyaránt meg kell küzdeniük a szakmai utánpótlás kérdésével, illetve a digitalizáció és a mesterséges intelligencia által előidézett kihívásokkal. A fiatal szakmunkások számára elengedhetetlen lenne, hogy […]

Még nem áll készen a pénzügyi szektor a mesterséges intelligencia (AI) alkalmazására, a pénzügyi szakemberek 90 százaléka nincs felkészülve a digitális átalakulásra – derül ki az Oracle legújabb, globális kutatásából. A hétszáz pénzügyi vezető megkérdezésével készült globális felmérés szerint az AI alkalmazása és a bevételek növekedése közötti egyértelmű összefüggés ellenére […]