2

Az Országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottsága elfogadta Pintér Sándor belügyminiszter beszámolóját a Pegasus-ügyben, az érintett szolgálatok minden esetben törvényesen jártak el, bírói, illetve igazságügyi miniszteri engedéllyel végezték a munkájukat – mondta Kósa Lajos. A bizottsági elnök a kétórás zárt ülést követően azt mondta, a tanácskozáson felmerült kérdésként, hogy a bizottság […]

Hamis profilokat távolítottak el a Facebook közösségi oldalról a többi között a magyar parlamenti választások előtt is – közölte Mark Zuckerberg, a portál alapítója és elnök-vezérigazgatója a kétnapos kongresszusi meghallgatásának első napján. A szenátus igazságügyi és kereskedelmi bizottsága előtti meghallgatáson Zuckerberg a kaliforniai Dianne Feinstein szenátor kérdésére válaszolva kifejtette, hogy […]

Az állampolgárok tömeges, titkos megfigyelése sérti a szabadságjogokat és az emberi jogokat, és az Egyesült Államok méltóságán aluli cselekedet – indokolta kedden az Európa Tanács Strasbourgban ülésező parlamenti közgyűlésének jogi bizottságában Edward Snowden, hogy miért rántotta le a leplet az amerikai Nemzetbiztonsági Ügynökség (NSA) által végzett megfigyelésekről. Az Oroszországban élő […]

Nagy többséggel szavazott támogatást az Európai Parlament (EP) állampolgári jogi, bel- és igazságügyi bizottsága annak az indítványnak, hogy hallgassák meg az amerikai Nemzetbiztonsági Ügynökség (NSA) által végzett tömeges adatgyűjtést leleplező Edward Snowdent. Az Európai Parlament az állampolgári jogi, bel- és igazságügyi bizottságot bízta meg azzal, hogy vizsgálja ki, hogyan érinti […]