Mars

Jól vizsgáztak a Marsnál a BME kutatói által kalibrált kamerák

Útban a Didimos-Dimorphos kettős aszteroida felé, az ESA űrszondája készített néhány jó képet a vörös bolygóról és egyik holdjáról. Az Európai Űrügynökség (ESA) Hera űrszondája március 12-én mintegy ötezer kilométerre megközelítette a Marsot és hintamanővert hajtott végre. A fő cél az űrszonda felgyorsítása volt, de az ESA csapata kihasználta a bolygó közelségét az optikai kamerák…

Részletek
Hol Antares együttállás

Ritka bolygóegyüttállás lesz látható a hétvégén

Szombat estétől a Merkúr kivételével a Naprendszer összes bolygója megfigyelhető lesz az esti égen – közölte a Svábhegyi Csillagvizsgáló. Napnyugta után az egyre sötétebb égbolton szabad szemmel is látható lesz a Szaturnusz, a holdsarló, a Vénusz, a Jupiter és a Mars, távcsőben pedig a Neptunuszt és az Uránuszt is megtalálhatják az érdeklődők. A több éjszakán át…

Részletek
Mars

Egész januárban érdemes a Marsot figyelni

Január 12-én, vasárnap földközelbe, négy nap múlva, január 16-án pedig a Nappal való oppozícióba, vagyis szembenállásba érkezik a Mars. A Svábhegyi Csillagvizsgáló közleménye szerint a Mars egész hónapban fenséges látványt nyújt majd, akár szabad szemmel gyönyörködnek benne az érdeklődők, akár távcsővel vizsgálják a felszíni alakzatait. Legközelebb 2029-ben lesz lehetőség ugyanilyen pompájában megcsodálni az égitestet. A…

Részletek
Méhkas csillagkép

Érdekes együttállás lesz látható vasárnap

Színpompás együttállás lesz látható az égbolton az első decemberi éjszaka. Kelet felé tekintve egymás mellett figyelhető meg a vöröses fényben tündöklő Mars bolygó és a Méhkas csillaghalmaz ragyogó kékes csillagai. A Svábhegyi Csillagvizsgáló közleménye szerint az együttállás különlegessége, hogy “a Mars égi mozgása épp a csillaghalmaz fölött fordul vissza retrográd irányba, ami azzal jár, hogy…

Részletek
A Hold és a Fiastyúk

Érdemes lesz hajnalban kelni: Öt égitest fog együttállni

Július 30-án hajnali fél négykor szabad szemmel is látható csillagászati jelenséget lehet majd megfigyelni a keleti égbolton, ahol öt égitest, a Fiastyúk csillaghalmaz, a holdsarló, a Mars, a Jupiter és a Bika csillagkép vörös csillaga, az Aldebaran kerül közel egymáshoz. Ezt követően augusztus 4-én és 5-én a Mars a Bika felső szarvának csúcsára lép, így…

Részletek
Hold és az Antares

Különleges látvány lesz a Hold és az Antares együttállása

Szabad szemmel is látható lesz Hold és az Antares csillag együttállása szerda este tíz órától az égbolton. A hónap egyik legszebb szabad szemmel látható együttállásában a 85 százalékos fázisában lévő Hold nagyon közel kerül a Skorpió csillagkép élénkvörös csillagához, az Antareshez, ami különleges látványt nyújt majd a nyári égbolton — közölte a Svábhegyi Csillagvizsgáló. Kézitávcsőben…

Részletek
Hol Antares együttállás

Különleges holdkelte lesz pénteken

Április 26-án különlegesen szép együttállás figyelhető meg az éjszakai égbolton, amelynek során a kelő Hold szoros közelségbe kerül az Antares csillaggal. A Svábhegyi Csillagvizsgáló közleménye szerint pénteken 23.00 óra után a Hold 36 ívmásodperces, szoros együttállásban lesz a Skorpió legfényesebb csillagával, az egy magnitúdós vörös szuperóriással, az Antares csillaggal. A tájékoztatás szerint Budapesten az Antares…

Részletek
Fel!