A szalmonellabaktérium két olyan DNS-szakaszát azonosították az Agrár-biotechnológia és precíziós nemesítés az élelmiszer-biztonságért Nemzeti Laboratórium kutatói (Agrár-biotechnológia NL), amelyek felelősek az antibiotikum-rezisztencia baktériumok közötti terjesztéséért. A humán- és állategészségügy egyik legjelentősebb problémája az antibiotikum-rezisztencia gyors terjedése, ennek megoldásában vesznek részt az Agrár-biotechnológia NL Mikrobiológiai szekciójának kutatói. A közelmúltban a rezisztens […]

A Fővárosi Főügyészség vádat emelt és börtönbüntetést indítványoz az ellen a 31 éves férfi ellen, aki ügyfélszolgálati munkatársként előfizetői adatokat szerzett meg egy szövevényes csalássorozatot Dominikából végrehajtó magyar férfinak. A Fővárosi Főügyészség azt közölte, hogy egy férfi – aki ellen a főügyészség korábban vádat emelt -, aki a Dominikai Köztársaságban […]

A Delta Technologies Nyrt. napokban közzétett féléves gyorsjelentése szerint az üzleti év első felében 17,25 milliárd forint konszolidált árbevételt ért el, ami 57,62 százalékkal haladja meg az előző üzleti év azonos időszakában elért összeget. A célul kitűzött éves tervnek ezzel csaknem hatvan százaléka teljesült az üzleti év december végén lezárt […]

A Médiaunió Alapítvány a Digitális Szimat Kihívás nevű kvízjátékkal hívja fel a figyelmet az online térben előforduló visszaélésekre. A Médiaunió Alapítvány a közleményében azt írta, hogy világszerte egyre nagyobb méreteket ölt a világhálón előforduló csalások száma és az így eltulajdonított összegek nagysága. Bár az európai statisztikák szerint Magyarország a kifejezetten […]

A Magyar Telekom Netrevalók programjának tavalyi indulása után idén az Informatikai és Könyvtári Szövetséggel kötött megállapodással országos szintűvé válik a kezdeményezés, és 27 fővárosi könyvtár mellett 48 vidéki intézmény is csatlakozik a programhoz. A távközlési cég és az Informatikai és Könyvtári Szövetség közötti, Netrevalók program országos kiterjesztéséről szóló együttműködés bejelentő […]

A Weerts Logistics Park (WLP) HUR One Kft. közel 55 ezer m2 alapterületű logisztikai csarnokot épít Debrecen szomszédságában, Ebesen. A WLP az első külföldi érdekeltséggel is rendelkező beruházó, amelyik előre, megrendelésállománnyal még nem rendelkező, spekulatív módon fejleszt a Hajdú-Bihar-Vármegyei székhely térségében. A kitűnő helyen épülő beruházásra a debreceni repülőtér és […]

A Yettel idén befejezi a 2020-ban indult hálózatmodernizációs programját, a több tízmilliárd forintos fejlesztés eredményeképpen a teljes hálózat több mint négyezer bázisállomásának minden eleme megújul. Koller György, a Yettel műszaki vezérigazgató-helyettese elmondta, hogy jelenleg a hálózatmodernizáció kilencven százalékánál tartanak. A fejlesztések során az elavult 3G technológiát kivezették. Az országosan lakosságra […]

Biztonsagosinternet.hu a kiskorúak számára is érthető lett, így az őket ért online bántalmazásokat ezentúl önállóan is jelenteni tudják az oldalon. A Biztonsagosinternet.hu hotline üzemeltetését ellátó Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat közleménye szerint a megújult weboldal lehetővé teszi azt is, hogy még eredményesebben tudjanak fellépni az interneten található törvénytelen tartalmakkal szemben. A hotline-nal […]

Két magyar csapat jutott tovább a Szíriában megrendezésre kerülő Nemzetközi Informatikai Csapat Diákolimpiára (IIOT). A világverseny nemzeti előválogatójaként szolgáló Kódkupát március 10-én rendezte meg a A Neumann János Számítógép-tudományi Társaság (NJSZT) az Algo Pro Club és a Budapesti Fazekas Mihály Gimnázium együttműködésével. A hiánypótló csapatverseny nagy hangsúlyt helyez a csapattagok közötti kooperációra, […]

Az előfizetéses online zenehallgatás repítette 2023-ban a hangfelvételipart. Utóbbi összbevétele tavaly 10,2 százalékkal 28,6 milliárd dollárra nőtt, Magyarországon 16 százalékos növekedés mellett 9,3 milliárd forint volt ez a szám. Az International Federation of the Phonographic Industry (IFPI) közzétette a Global Music Report című jelentést, a szervezet hazai képviselője, a Magyar-Hangfelvétel-kiadók […]