Nyíregyháza után a Magyar Telekom most újabb nyolc kelet-magyarországi megyeszékhelyen és további öt városban elindította a 300 Mbit/sec sebességű mobilinternet szolgáltatást. Ezzel a 4G+ (LTE-Advanced) technológiára épülő bázisállomásainak száma százra emelkedett. Tervek szerint a Magyar Telekom az év végéig több száz újabb bázisállomáson bekapcsolja a 4G+ technológiát. Az LTE-Advanced technológia […]

Az üdülőhelyeken jellemzően a nyári hónapokban nő meg ugrásszerűen az adathasználat, a legkiemelkedőbb adatokat a Balatonnál például júliusban és augusztusban mérik. Míg a Balaton menti települések tavaly februári összesített adatforgalma 45 Terabyte körül volt, addig augusztusban elérte a 235 Terabyte-ot, ami több mint ötszörös emelkedést jelent tehát az átlagos havi […]

Az eNET és a Magyar Telekom az autisták és a közösség viszonyát vizsgálta. A kutatásából kiderült, hogy a megkérdezettek 42 százaléka szívesen fogadna autizmussal élő felnőttet a szomszédságában. Nem mutatkozik magas elutasítottság azzal az eshetőséggel szemben sem, ha a megkérdezettek szomszédságába autista gyermeket nevelő család kerülne (kilenc százalék), vagy abba […]

Magenta 1 Business néven üzleti csomagot vezet be a Magyar Telekom, amelyben együtt, kedvezőbb feltételekkel vehetők igénybe a szolgáltató mobil- és vezetékes szolgáltatásai, valamint informatikai megoldásai. Az ajánlat minden olyan infokommunikációs szolgáltatást tartalmaz, amely a cégek számára elengedhetetlen a gördülékeny üzletmenethez. A Magenta 1 Business a következő szolgáltatáselemeket foglalja magában: […]

A Magenta 1-esek június 6-tól annyit netezhetnek a mobiljukon, amennyit csak bírnak, egész nyáron át. Különösen jól jöhet ez most a sportrajongóknak, akik itthon bármerre is járnak, mobil képernyőiken azonnal értesülhetnek az EB és az Olimpia eseményeivel kapcsolatos összes információról, és egyetlen mérkőzésről, közvetítésről sem maradnak le. De nemcsak a […]

A Magyar Telekom 2016. június 1-jétől új Travel&Surf EU roaming díjcsomagokat vezet be és a nyári időszakban további akciókkal teszi kedvezőbbé a mobilinternetezést és telefonálást roaming helyzetben. Az új Travel & Surf EU roaming csomagok a mobilinternetezés mellett a telefonálásra és sms küldésre is kedvezményt biztosítanak EU roaming helyzetben, ezeknél […]

A Magyar Telekom Buddy Guide-okat toboroz, akik a Telekom Buddyt a fesztiválokon néhány órára a nyakukba kapják, és segítenek az internetezőknek abban, hogy részeseivé váljanak a fesztiválélményeknek. A tavalyi fesztiválokról ismert Buddy arca interaktív képernyő, amely kamera is egyben, és az őt „viselő”guide közreműködésével 4G hálózaton közvetít a fesztiválról azoknak, […]

A hazai kisvállalkozások nagyon kevés figyelmet fordítanak a webes megjelenésre – derül ki a Magyar Telekom felméréséből. A kisvállalkozások mindössze 26 százaléka működtet saját internetes honlapot Magyarországon, és 15 százalékuk tervezi, hogy indít webes felületet. A céges honlapok alacsony elterjedtsége annak ellenére jellemző – állapítja meg a kutatás -, hogy […]

Megújult a Magyar Telekom portál, amely jelenleg mintegy 5000 oldal terjedelmű, és havonta 3,5 milliós látogatóval rendelkezik. Az új struktúrájának kialakítását részletes kutatási és tesztelési folyamat előzte meg, amely során a társaság weblapján tett mintegy négymillió portál látogatás, ötvenezer keresés és harmincezer ügyfélvisszajelzés került elemzésre. A kutatás arra kívánt választ keresni, hogyan […]

A Magyar Telekom és a veszprémi kézilabdacsapat szponzorációs szerződést írt alá. A megállapodás szerint a 2016/2017 bajnoki idénytől a Veszprém Handball Team Zrt. által működtetett csapatok, az U10-től a felnőtt csapatig valamennyi hazai és nemzetközi versenyen Telekom Veszprém Kézilabda Csapat (Telekom Veszprém Handball Team) néven szerepelnek. A keresztelő ünnepségen bemutatták […]