ZX-81

Magyar Telekom: csökkenő árbevétel

A Magyar Telekom mobil bevételei 2,5 százalékkal, 228,2 milliárd forintra csökkentek 2011. első háromnegyed évében, alapvetően az árak mérséklődése miatt: a mobil végződtetési díjak 2010. decembertől 16 százalékkal csökkentek, amit sem az ügyfélszám kismértékű emelkedése, sem a mobil forgalom növekedése, sem a szerződéses ügyfelek arányának folyamatos bővülése nem tudott teljes mértékben ellensúlyozni. Az adatátviteli fontosságát…

Részletek
ZX-81

Modernizálja hálózatát a MT

A Magyar Telekom (MT) tavaly májusban jelentette be, hogy szupergyors mobilhálózatot épít ki az Ericsson közreműködésével. A felek a szerződés összegét üzleti titokra hivatkozással nem árulták el, a MT azonban akkor közölte, hogy a következő években mintegy 30 milliárd forintot költ hasonló fejlesztésekre. A MT 2010-ben több mint 90 milliárd forintot költött beruházásokra, a tavalyi…

Részletek
ZX-81

Ötödével nőhet a mobilnetezők száma Magyarországon

A több mint egymillió mobilnetes ügyféllel és a szegmensen belül piacvezető, 48,7 százalékos piaci részesedéssel rendelkező T-Mobile várakozásai szerint az idei év végére ötödével nőhet a mobil internet előfizetők száma a teljes magyar piacon – mondta Király István, a Magyar Telekom marketing vezérigazgató-helyettese az MTI-nek. A vezérigazgató-helyettes a mobil internetezésben két trendet vázolt fel: az egyik…

Részletek
ZX-81

Adományozott a Magyar Telekom is

A Bethesda Gyermekkórházban a Cisco korszerű HD videokonferencia megoldásai működnek a Magyar Telekom Vállalati Szolgáltatások Üzletág adományaként. A Videogate Nyílt Videohálózati szolgáltatás segítségével a budapesti Bethesda kórház és a salgótarjáni Szent Lázár Megyei Kórház professzionális videó eszközei akár egymással, vagy bármely más, interneten működő videokonferencia rendszerrel együttműködnek, ezzel segítve a napi kapcsolattartást a szervezeti egységek…

Részletek
ZX-81

Telekom pályázat a civilekért

A Magyar Telekom Magyarország vezető infokommunikációs szolgáltatójaként, lehetőségeihez mérten segíti azok munkáját, akik a magyar társadalom, azaz mindannyiunk gondjainak megoldásán, enyhítésén fáradoznak. A Civil Díjcsomagban az országon belül kezdeményezett vezetékes távközlési szolgáltatás havidíj nélkül, 500 perc forgalmi díjmentességgel és kapcsolási díj nélkül él. Az ötszáz perc feletti forgalom díjazása pedig  átlagosan 30 százalék forgalmi díjkedvezményt…

Részletek
Internet, adsl, router, internet

Több mint kétmillió vezetékes szélessávú net-előfizetés Magyarországon

A hagyományos telefonvonalon szélessávú internet szolgáltatásra előfizetők száma 802 ezer, a kábelszolgáltatóké 824 ezer, az épületig, lakásig, irodáig optikai szálon nyújtott szolgáltatásé 265 ezer, összességében 2 millió 75 ezer volt decemberben – közölte a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság az MTI-vel. A szélessávú internet-hozzáférés esetében – valamennyi vezetékes technológiát figyelembe véve – a Magyar Telekom a…

Részletek
frekvencia

A Magyar Posta nyerte a frekvencia árverést

A Magyar Posta Zrt. – Magyar Villamosművek Zrt. – MFB Invest Zrt. konzorciuma nyerte a 900 megahertzes frekvenciasáv öt megahertz szélességű egybefüggő „A”-blokk árverését, s így ez a konzorcium lesz a negyedik mobilszolgáltató a magyar piacon. Az árverésen további blokkokat is értékesítettek, ezeket a Magyar Telekom Nyrt., a Telenor Magyarország Zrt. és a Vodafone Magyarország…

Részletek
Fel!