A Lenovo szerdán tartotta első Motivátor Nagydíj kampányának döntőjét, ahol az öttagú szakmai zsűri két hónap alatt, hatvan pályázat közül választotta ki azt a csapatot, akik egymillió forintot, valamint értékes Lenovo gépeket vihettek haza. A BP Shoppal közösen megrendezett rendhagyó show keretein belül a Lenovo kiemelt partnereit is díjazta, ahol […]

A Strategy Analytics legfrissebb elemzése szerint az okostelefon gyártók között a harmadik helyre lépett fel a Huawei, miután a harmadik negyedévben 12,7 millió darab smartphone-t adott el. A lista élén a Samsung és az Apple áll, előbbi 85-89 millió darabos értékesítéssel, utóbbi 33,8 millió készülék eladásával. A Huawei egy évvel […]

A Magyar Telekom kis- és középvállalkozásoknak szóló üzleti notebook, valamint asztali számítógép- és monitorajánlattal jelent meg az idén ősszel, amely ajánlatot az üzleti ügyfelek eltérő igényeihez igazodva alakítottak ki. Az ajánlatban szereplő ASUS, Samsung és kétfajta HP laptop, valamint Lenovo asztali számítógép és Dell LED monitor kezdőrészlet nélkül, havi törlesztő […]

Néhány éve még az okostelefonok legendás gyártója volt a tajvani htc, ám ahol az Apple és a Samsung harcol, ott hullik a forgács… a htc néhány éve folyamatosan bajban van. A gyengécske üzleti jelentések semmi jót nem jósolnak a tajvani cégnek, és azt vetítik előre, hogy a htc elöbb vagy […]

Az okostelefon-eladásokat a Samsung vezeti abszolút és relatív számokban egyaránt. Eladásai nőttek az idei második negyedévben, piaci részesedése azonban csökkent. Összesen 72,4 millió okostelefont értékesített a második negyedévben, 43,9 százalékkal többet mint tavaly, piaci részesedése 30,4 százalékra csökkent 32,2 százalékról. Az okostelefon-értékesítési rangsorban a második Apple piaci részesedése is csökkent […]

2

  Megfordult a trend az okostelefonok piacán: míg korábban a minél nagyobb kijelzős készülékek számítottak sikkesnek, mint az iPhone 5-ös vagy az Android “phabletjei” (teletáblái), addig újabban az olcsóbb minik hozzák lázba a vásárlókat – írta a CNN Money-ra hivatkozva az MTI. A Samsung és a Blackberry nemrégiben piacra dobta […]

  Ivan Bozev, a Lenovo dél-kelet európai régióért felelős vezérigazgatója a napokban jelentette be, hogy a vállalat stratégiája a hagyományos pc és notebook gyártás megtartása mellett új piaci kategória, a mobil internet eszközök felé nyit. Elsősorban az okostelefonok és táblagépek piacán szeretnének növekedést elérni. A kínai társaság Magyarországon nagyjából egy […]

  Bővíti magyarországi termelését a kínai Lenovo számítógépgyártó, a sárvári gyárban októbertől háromszorosára növeli a szerverek előállítását – mondta el Lukács Anita, a Lenovo magyarországi képviseletének ügyvezetője. Beruházással nem jár a bővítés, mert a sárvári gyár jelenlegi kapacitása elegendő a termelés növelésére, viszont a munkahelyek száma növekedni fog – fejtette […]

  A Lenovo design és formatervező csapata kapta a Red Dot Design Award díját. A Lenovo munkatársai a “Red Dot: Best of the Best” kategória díját vehették át, ahol a Lenovo IdeaPad U430s notebookjával neveztek. Ezen felül a Lenovo design és felhasználói élmény (Design & User Experience) csapata megnyerte a […]

  A Lenovo-csoport közzétette a 2012. december 31-ével végződő harmadik pénzügyi negyedévének eredményeit. A vállalat eddigi legjobb negyedévében rekord nagyságú eladásokkal, adózás előtti bevétellel és nyereséggel továbbra is minden földrajzi régióban gyorsabb növekedést produkált, mint a piac. A Lenovo folytatta előretörését, hogy a világ legnagyobb pc gyártójává váljon, és vezető […]