Két igazgatósággal bővül november 1-jétől a Lechner Tudásközpont. Az egyik a jogi igazgatóság, a másik pedig a területi e-közigazgatás fejlesztéséért és üzemeltetéséért felel. A közlemény szerint az új szervezeti egységek a kormányhivatalok informatikai infrastruktúrájának és elektronikus szolgáltatásainak támogatásával, valamint a szakmai háttérintézményi feladatok ellátásával járulnak hozzá a közszolgáltatások további digitalizációjához. […]

A 4iG Nyrt. közreműködik az ingatlan-nyilvántartási rendszer digitális átállásában, a társaságot érintő megbízás értéke meghaladja a kétmilliárd forintot. A 4iG tájékoztatása szerint olcsóbb és gyorsabb lesz a földhivatali ügyintézés a Lechner Tudásközpont elektronikus ingatlan-nyilvántartási rendszer kidolgozására irányuló projektjének eredményeképpen. Az európai uniós forrásból megvalósuló program révén folytatódik a közigazgatási folyamatok […]

Csaknem 17,5 milliárd forintos támogatást kapott informatikai fejlesztésekre a Lechner Tudásközpont, a programok megvalósításával az e-közigazgatás néhány éven belül kiterjedhet az építési-beruházási folyamatokra is. A tudásközpont közleménye szerint az e-építés program 7,762 milliárd, a 3D alapú adatinfrastruktúra-projekt 9,75 milliárd forintos vissza nem térítendő támogatást kapott az Európai Unió Európai Szociális […]

Mobiltelefonra letölthető elektronikus építési naplót fejlesztett a Lechner Tudásközpont, az alkalmazással a felhasználók okostelefonon vihetnek fel napi jelentéseket és eseti bejegyzéseket a kivitelezés helyszínén, a megrendelők pedig saját készülékükön bármikor nyomon követhetik az építkezés fázisait – közölte a fejlesztő az MTI-vel. Az építésügyi fejlesztés a hagyományos e-építési naplóval szinkronban működik, […]