A magyarok 63 százaléka szerint a közösségi média jelentette a fő kapcsolattartási lehetőséget a világjárvány alatt — olvasható egy napokban nyilvánosságra hozott kutatásban. A felmérés szerint a magyarok tíz éve viszonylag aktívak a közösségi médiában, a lakosság csupán három százaléka nem használja ezeket a platformokat. A közösségi médiát használók platformonként […]

Egy friss kutatás szerin nyitott szemlélet, határozottság, magas szintű informatikai tudás, ezek a legjellemzőbb erősségei a most pályára lépő mérnök generációnak. A serpenyő másik oldalán viszont akadnak jócskán fejlesztendő készségek, képességek. A pályakezdő mérnökök esetében az egyik legnagyobb kihívás, a kutatásba bevont vállalatok felsővezetőinek tapasztalatai szerint, hogy nem elég alaposak […]

Cégmérettől, iparágtól és digitális HR érettségtől függetlenül intenzív informatikai fejlesztési hullámra lehet számítani a HR területén – állítják a Deloitte kutatói. A felmérés eredményei alapján a Deloitte három, jól elkülöníthető szervezeti profilt azonosított be: az átfogó digitalizálókat, a digitálisan működő óriásokat, valamint a vállalati specifikumok szerint fejlesztőket – a kutatásban […]

A fogyasztók kevesebb mint egyharmada érzi kifejezetten biztonságosnak, több mint felük mégis gyakrabban vásárol online a járvány óta. Egy napokban közzétett friss felméréséből az derül ki, hogy világszerte a fogyasztók csupán 29 százaléka érzi kifejezetten biztonságosnak az online vásárlást, ugyanakkor 61 százalékuk gyakrabban vásárol online, mint a koronavírus-járvány előtt. Világszerte […]

Egy friss kutatás szerint a gyors digitális transzformáció a pandémiás időszak után hasonló tempóban szorulhat vissza, és a piaci szereplők visszatérhetnek a korában megszokott analóg módszerekhez. Bár az üzleti folyamatok digitalizálása jelentősen növelheti a vállalatok működési hatékonyságát, az átállás kezdeti, vélt vagy valós nehézségei miatt gyakran alacsony prioritást kapott, vagy […]

A júniusi indulás óta eddig összesen százmillió forintnyi megtakarítást javasolt ügyfeleinek a még ingyenesen elérhető BillKiller alkalmazás. A magyarok kevesebb mint harmada ellenőrzi legalább havi rendszerességgel mobilhasználatát, minden ötödik megkérdezett pedig csak akkor foglalkozik vele, amikor túl magas a telefonszámla, illetve az egyenlege vagy az adatkerete kimerült – derült ki […]

Az Accenture olyan vállalatokat fedezett fel, amelyek a megújítás új működési modelljeként tekint a felhőre. Ezek a cégek az innovatív, többfelhős (nyilvános, privát és edge) megoldások használatával nemcsak az egyszerű költségmegtakarítást tartják fontosnak, hanem képesek ezzel nagyobb üzleti értéket is generálni. A tanácsadó kutatása szerint a kizárólag költségmegtakarításra összpontosító vállalatok […]

A koronavírus-járvány alatt jelentősen megnőtt az otthoni internethasználat, aminek egészségükre és a személyes adataik biztonságára kifejtett hatása miatt aggódnak leginkább az emberek – mutat rá egy friss nemzetközi kutatás. A kutatás szerint a járvány hatására az emberek csaknem fele egyre többet internetezik otthonról. A kijárási korlátozások alatt számos olyan felhasználó […]

A magyar háztartások háromnegyedében használnak csak vezetékes internetet, cserében másfél millió ember sehogy sem internetezik – közölte a Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH). A hatóság felméréséből az a meglepőnek egyáltalán nem nevezhető megállapítást tette, hogy a legkevésbé a szegényebb háztartásokban használják az internetet, valamint azokban, amelyekben nem él az általános […]

Mindenki számára nyitott képzések indulnak abban a háromdimenziós (3D) technológiákat alkalmazó nyomtatási és vizuális központban, amely a Pécsi Tudományegyetem (PTE) műszaki karán létesült a közelmúltban – közölte a baranyai felsőoktatási intézmény. A központ szakemberei nemcsak a gyártástechnológiával, hanem modern képalkotási megoldásokkal, egészségügyi és műszaki tervezéssel, fejlesztéssel egyaránt foglalkoznak, munkájuk szorosan […]

A szlovák ESET it-biztonságtechnikai társaság szerint egyre gyakrabban használunk úgynevezett mobilos megfigyelő-alkalmazásokat, amelyek nemcsak a megfigyeltekre, hanem a kémkedőkre is veszélyt jelentenek. A mobilos megfigyelő-kémkedő alkalmazás, más néven “spouseware”, azaz “házastárs vírus” egy olyan rejtett megfigyelő szoftver, amelyet az áldozat tudta nélkül, titokban telepítenek rá annak eszközére. Ezt sokan azért […]

Majdnem minden ötödik magyar elégedetlen a jelenlegi mobiltarifa-csomagjával, a váltás mégsem magától értetődő, derült ki egy friss reprezentatív kutatásból. A válaszadók szerint szerint majdnem minden ötödik válaszadó elégedetlen a jelenlegi tarifacsomagjával, nem mindenkinek megy egyszerűen a csere. Elsősorban a díjcsomagok átláthatatlansága tartja vissza őket a tarifacsomag-váltástól (35 százalék), 23 százalék […]

Bár Magyarország digitális infrastruktúrája Európa élmezőnyéhez tartozik, a vállalkozásoknak azonban csak egy kis része használja ki a digitalizáció nyújtotta előnyöket – derült ki a Vodafone Group megbízásából a Deloitte által készített nemzetközi kutatásból. A tanulmány szerint Magyarország összesítésben a digitális technológiák integráltságában mindössze a 26. helyen kullog a 27 tagállamból. […]

A biológiai jelenségek folytonos, nagy felbontású elemzést teszi lehetővé a Szegedi Biológiai Kutatóközpont munkatársainak legújabb fejlesztése. Az új módszer segítséget nyújthat a szív- és érrendszeri megbetegedések vagy akár a daganatok molekuláris mechanizmusának a pontosabb megértésében. A Lendület Mikroszkópos Képfeldolgozó és Gépi Tanulási Csoport munkatársai Horváth Péter vezetésével kifejlesztették a korábbi […]

A járvány hatására az egész világon nőttek a befektetések a fejlett vezeték nélküli szolgáltatásokba, a vállalatok világszerte az 5G és a Wi-Fi 6 felé fordították figyelmüket, felgyorsítva ezzel az innovációt és a digitális átalakulást – derül ki  egy friss nemzetközi felméréséből. A vizsgálat szerint a megkérdezettek fele számít arra, hogy […]

Egy új nemzetközi kutatási programban a Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpont (CSFK) munkatársai a Bécsi Egyetem és a Genfi Egyetem kutatóival közösen, a mesterséges intelligencia felhasználásával tesznek kísérletet arra, hogy újraértelmezzék a fiatal csillagok osztályozását, valamint a csillag- és bolygófejlődés korai szakaszait. Az Európai Unió Horizon 2020 kutatási és innovációs keretprogramján […]

A koronavírus-járvány miatti válságból úgy jöhetnek ki jól a cégek, ha képesek szoros, bizalmi viszonyt ápolni ügyfeleikkel, mindezt a lehető legmagasabb fokú digitalizáltság mellett – derült ki egy nemzetközi kutatásából. A kutatásból kiderült, hogy a kkv-k előtt álló kihívás kettős: egyfelől digitalizálni szükséges gyorsított ütemben, automatizálni amit lehet, csökkentve ezzel […]

Az Európai Bizottság elfogadta az unió új kutatási és innovációs programjának, a Horizont Európának az első stratégiai tervét, amely a vonatkozó tevékenységek támogatásával kívánja biztosítani a klímasemleges Európa megteremtését, valamint a digitális korra való felkészülést – közölte az uniós bizottság. A Horizont Európa program, amely 95,5 milliárd eurós költségvetéssel rendelkezik […]

1

A digitális eszközök használata megváltoztatja azt, ahogyan a világot látjuk, ez a hatás gyerekeknél különösen markáns lehet. Az ELTE pszichológusai legújabb kutatásukban kimutatták, hogy a sokat mobilozó alfa generációs (2010 után született) gyerekek figyelmi stílusa eltér az idősebb generációétól. “Az emberek különböznek abban, hogy a fákra (részletekre), vagy inkább az […]

Ugyan egyre több nőt foglalkoztatnak a magyarországi it-szektorban, ám még mindig jóval az uniós átlag alatt van arányuk, elsősorban azért, mert túl kevés nő vesz részt informatikai képzéseken, így az it-állásokra is csak kevesen jelentkeznek – derül ki az Informatikai, Távközlési és Elektronikai Vállalkozások Szövetsége (IVSZ) kutatásából. A kutatás szerint […]

A gyerekeket az interneten fenyegető veszélyek tudatosítása és elkerülésük segítése érdekében készített 14 részes oktató-videósorozatot TudatosNet címmel a Telenor Magyarország a biztonságos internet világnap (Safer Internet Day) alkalmából – közölte a társaság. A közlemény szerint a Telenor az Ipsos kutatóintézetet kérte fel egy átfogó kutatásra, amely többek között megállapította: az […]

A Mesterséges Intelligencia Nemzeti Laboratórium (Milab) hat kutatási projektje közül kettőt a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) munkatársai irányítanak. A Milab ősszel kezdte meg működését a 18 nemzeti laboratórium egyikeként. A tíz partnerrel induló szervezet feladata összefogni a mesterséges intelligencia témájával foglalkozó ipari szereplőket, kutatóintézeteket és egyetemeket. Az SZTE Milab-projektjének szakmai vezetője, […]

A Magyar Telekom, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME) és az Ericsson Magyarország kutatás-fejlesztési együttműködést kötött az ötödik generációs mobiltechnológia, azaz az 5G terén. A Magyar Telekom által a BME oktatási, kutatási céljaira biztosított frekvenciákon az Ericsson 5G teszthálózatot épített fel és üzemeltet a BME “I” épületében, ahol az […]

Az idősebb generáció egyre nagyobb magabiztossággal bánik az okoseszközökkel, vagy az online videóchattel: az internetező magyar lakosság körében a 60-69 évesek közel harminc százaléka többet chatel, mint a járványt megelőzően – derült ki egy friss kutatásából. Az idén a magyarok 44 százaléka a járvány miatt kevesebb személyes találkozást tervez az […]

Darabra pontosan 173 tudományos publikáció született az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE), a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME) és a Pázmány Péter Katolikus Egyetem (PPKE) most lezárult közös informatikai projektjéből – közölte az ELTE. A szám nem lehet véletlen: a 173 ugyanis egy különleges prímszám. Például Sophie Germain-prím, azaz három […]

Az Ökológiai Kutatóközpont (ÖK) munkatársai Szathmáry Eörs evolúcióbiológus vezetésével a világon elsőként mutatták ki egy rendkívül fejlett számítógépes szimuláció segítségével, hogy a földi élet hajnalán hogyan jöhettek létre a kromoszómák. A felfedezés alapjaiban változtathatja meg az élet keletkezésének kutatását. Mint írják, az élet, a mai tudásunk szerint, nem képzelhető el […]

Online szervezik meg az idei Kutatók éjszakáját a SZTAKI-ban – közölte a Számítástechnikai és Automatizálási Kutatóintézet (SZTAKI) Az internetes közvetítésen öt előadást tartanak az intézet munkatársai. Beregi Richárd az okosgyárakról tart előadást. Szó lesz arról, hogy milyen jövőt tartogatnak a változások az üzemek a dolgozóiknak. Cserteg Tamás felszólalásában felvázolja, hogy […]

Egyre népszerűbbek a streamingszolgáltatások révén igénybe vett online videótárak, a Nemzeti Filmintézet megbízásából a Kantar-Hoffmann piackutató által készített reprezentatív felmérés szerint csaknem minden második magyar felnőtt használt vagy használ jelenleg is fizetős tartalomszolgáltatást, jellemzően reklámmentessége és széles kínálata miatt kedvelik meg egyre többen. A Nemzeti Filmintézet (NFI) kutatása szerint a […]